Sport MTI 2012. március. 10. 09:31

Balotelli megvédte Tevezt

Mario Balotelli azt kéri a Manchester City labdarúgócsapatának szurkolóitól, hogy ne fütyüljék ki Carlos Tevezt, amikor majd visszatér.

"Azt hiszem, a szurkolóknak ugyanúgy szeretniük kell, mint korábban tették. Ha nyomást gyakorolnak rá, az egész együttesen nyomás lesz. Mindenki hibázhat, ahogy Carlos is. Ő a csapat része és mindenki szereti" - mondta a Premier League-ben listavezető együttes olasz támadója. Az argentin támadó igazi visszatérésére a sajtó szerint már nem kell sokat várni, miután kedden gólt szerzett a gárda tartalékegyüttesében. Roberto Mancini vezetőedző még nem jelentette be, hogy számít-e rá vasárnap a Swansea City elleni bajnoki találkozón.

Tevez legutóbb szeptember 21-én futballozott tétmérkőzésen, mivel kegyvesztetté vált az olasz trénernél, amikor állítólag nem akart beállni csereként a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ezért klubja októberben 600 ezer fontos bírságot szabott ki rá. Később az angol hivatásos futballisták szervezetének nyomására megfelezték a büntetést.

Carlos Tevez
AP

Ezt követően három hónapig klubjának engedélye nélkül hazájában tartózkodott, Mancini pedig januárban úgy nyilatkozott, soha többé nem szerepelhet a csapatban. Az engedély nélküli hazautazásért az egyesület hat heti fizetésmegvonással, azaz közel egymillió fontos pénzbírsággal sújtotta Tévezt, aki fellebbezett a döntés ellen, ám ezt februárban visszavonta, egyúttal elnézést kért.

A futballista iránt a januári átigazolási időszakban a Paris Saint-Germain, az AC Milan és az Internazionale is érdeklődött - végül mégis maradt.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.