Sport MTI 2012. február. 09. 15:35

Futballsztrájk kezdődhet Spanyolországban

Könnyen elképzelhető egy újabb futballsztrájk Spanyolországban, mivel a liga (LFP) csütörtökön bejelentette, felfüggeszti az augusztus óta folyó tárgyalásait a játékosok szövetségével (AFE).

A spanyol bajnokság (Primera División) egy hét csúszással tudott csak elindulni, miután az AFE sztrájkot hirdetett az első fordulóban, mert nem sikerült a ligától garanciát kapnia arra, hogy a jövőben nem lesznek gondok a labdarúgók fizetéseivel a nehéz anyagi helyzetben lévő kluboknál.

Képünk illusztráció
Stiller Ákos

A sztrájk akkor egy hét után lezárult, a feleknek ugyanis sikerült előzetes megállapodást kötniük, s azóta a két szervezet folyamatosan tárgyalt egymással. A liga azonban csütörtökön bejelentette, hogy az AFE több kérdésben sem hajlandó feladni merev álláspontját, így a párbeszédet a maga részéről felfüggeszti. Az LFP hozzátette, hogy a tárgyalások három vitás kérdés (fizetési struktúra, a futballisták imázsához köthető jogok, fegyelmi szabályok rendszere) miatt szakadtak meg.

A játékosokat tömörítő szövetség még nem reagált az LFP bejelentésére.

 

párizsi olimpia 2024
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.