Sport MTI 2011. december. 22. 19:16

Menesztették a Genoa vezetőedzőjét

Menesztette posztjáról Alberto Malesani vezetőedzőt az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Genoa vezetősége, amely már csütörtökön ki is nevezte a tréner utódját Pasquale Marino személyében.

A döntés egy nappal azután született meg, hogy a Genoa 6-1-re kikapott a Napolitól a Serie A-ban, melyben 16 forduló után a tizedik helyen áll. Malesanit júniusban nevezték ki, Marino pedig korábban a Catania, az Udinese és Parma csapatait irányította.

Augusztus óta ez volt a tizedik edzőváltás az olasz élvonalban.

 

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.