Sport MTI 2011. szeptember. 28. 13:30

Ötvenhárom országból kétezren jönnek a Budapest Maratonra

A hazai indulókon kívül 53 országból több mint 2000 futó érkezik vasárnap a 26. Spar Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválra.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) szerdai tájékoztatása szerint az ország legnagyobb szabadidős sportrendezvényének minden távjára, a klasszikus 42,195 km-re, illetve 30 km-re, a 7 km-es minimaratonra és a 3,5 km-es maratonkára (ami gyalogolva is teljesíthető) is rekordnevezés érkezett, így biztosan meghaladja majd a 15 ezret a résztvevők száma, ráadásul még egészen a verseny napjáig lehet jelentkezni.

A maratoni távon az első hat helyezett pénzdíjban részesül, a győztesek 150-150 ezer forintot kapnak, s még az időeredményekért is lehet jutalmat kapni: a férfiaknál 1 millió forint jár annak, aki 2:12:09 órán belüli eredménnyel ér célba. A nőknél 2:28:50-en kell belül futni ugyanehhez.

A 42,195 km-re öt-, illetve háromfős váltók is nevezhetnek, de lesz például 600 méteres családi futás is a fesztiválon, amelyen a maraton mezőnye 10 órakor rajtol a Hősök teréről. Az ötfős, úgynevezett ekiden váltó kifejezetten a színházak számára lett meghirdetve, s már biztos, hogy például a Magyar Állami Operaház is indít stafétát, méghozzá többek között Miklósa Erikával.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Igazi különlegességet jelent majd a futóknak az Operaház előtti szakasz, mivel az épület nagyteraszán Héja Miklós főzeneigazgató vezényletével, s Ókovács Szilveszter kormánybiztos közreműködésével rézfúvós és kórusmuzsika szól majd. A zene egyébként is központi eleme lesz a versenynek, az útvonal mentén 38 zenei pont lesz, az egyiken például a "Klasszikusok a klasszikus távon" szlogen jegyében a Liszt Ferenc Kamarazenekar vonósnégyese játszik majd.

A versenyen több mint ezer fős rendezői gárda dolgozik, s a BSI a futók frissítésére 27 000 liter vízzel, 4400 liter isoitallal, 100 liter Coca-Colával, ezekhez több mint 200 000 pohárral, 1,5 tonna banánnal, 200 kilogramm citrommal és közel 200 kilogramm szőlőcukorral készül.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.