A szurkolók akarták, ezért lemondott Mohamed
A szurkolók követelésére lemondott posztjáról Antonio Mohamed, az argentin élvonalban szereplő Independiente labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Mohamednek azért kellett távoznia, mert a csapat a korábbi gyenge eredmények után vasárnap hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedett az ősi rivális Boca Juniors együttesétől. A 41 éves tréner október óta irányította a hétszeres – s ezzel csúcstartó – Libertadores Kupa-győztes csapatot, amely tavaly három edzőt "fogyasztott el".
Helyi sajtóértesülések szerint Américo Gallego, a csapat korábbi edzője és Diego Cagna, az együttes volt játékosa esélyes a megüresedett poszt betöltésére.
Az Independiente az őszi pontvadászat (Apertura) eddigi négy mérkőzésén mindössze négy pontot gyűjtött és a 17. helyet foglalja el a húszcsapatos tabellán. A gárda decemberben megnyerte a Copa Sudamericanát, a második számú dél-amerikai labdarúgó klubsorozatot.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.