Lipták távozik a Videotontól
A svédek elleni pénteki Európa-bajnoki selejtezőre készülő Lipták Zoltánnal szerződést bontott a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Videoton.
A székesfehérvári klub honlapján megjelent rövid közlemény szerint a csapat és a játékos érdekeit egyaránt szem előtt tartva közös megegyezéssel vetettek véget az együttműködésnek. A kilencszeres válogatott középhátvéd 2009 nyarán Újpestről szerződött a székesfehérvári együtteshez, melynek színeiben 60 bajnoki meccsen lépett pályára, s a bajnoki cím mellett a Magyar Szuperkupát is elhódította. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a 26 éves védő hol folytatja pályafutását.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.