Már a héten kipróbálhatják az olimpiai pályát a magyar kajak-kenusok
Csütörtöktől vasárnapig az előolimpián teszteli a jövő évi, londoni játékok pályáját a magyar kajak-kenu csapat, amely szerda reggel indul a brit fővárosba.
Az evezős versenyek a brit fővárostól körülbelül 40 kilométerre nyugatra található Eton Dorney evezős és kajak-kenu központban lesznek, a létesítmény egy 400 hektáros park területén fekszik.
A magyar együttesben olimpiai és világbajnokok sora kapott helyet, élükön több friss szegedi vb-aranyérmessel, így például Kozák Danutával, Kovács Katalinnal, Csipes Tamarával, Szabó Gabriellával, Benedek Dalmával vagy éppen Vajda Attilával. De tesztelheti az olimpiai helyszínt Paksy Tímea, Molnár Péter, Sík Márton, Beé István, Dombi Rudolf, Kökény Roland, Dombvári Bence, Bozsik Attila, Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos is.
Az előolimpiai szereplés legfontosabb célja, hogy a válogatott versenyzők feltérképezzék a körülményeket, a pályát és a szállást.
Az egyes és páros olimpiai számokban rendeznek versenyeket, az indulókat meghívásos alapon gyűjtötték össze - mondta a szövetség honlapjának Storcz Botond szövetségi kapitány. „Tulajdonképpen a szegedi vb után a világ legjobbjai már elkezdték a jól megérdemelt pihenőt, az előolimpiára senki nem készül külön, így nem is az eredmények a legfontosabbak. A cél, hogy a sportolók megismerjék, felmérjék a körülményeket, a versenypályát, a szállást, az étkezést, hogy jövőre már ne az ismeretlenbe utazzanak" – tette hozzá.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.