Pars Krisztián győzelmével kezdődött szombaton a Puskás Ferenc Stadionban a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, amelyen 30 ország közel 200 versenyzője - köztük több világsztár - indul. A szombathelyi kalapácsvető 79,37 méterrel diadalmaskodott.
Az erős, kavargó szélben az Eb-bronzérmes Pars 75,34 méterrel kezdett, majd 79,04-gyel folytatta, aztán két rossz kísérlet után következett a 79,37 méteres dobás. Utolsóra - már győztesként - 78,81 méterig hajította a kalapácsot.
"A sérülésem után nehezen tudtam összeszedni magam, három hét kimaradt a felkészülésből, így a mostani nagyon jó eredmény. A világbajnokságig még van egy hónap, s akkor 81 fölé tudok kerülni. De igazából 82 métert szeretnénk dobni" - nyilatkozott Pars Krisztián. Hozzátette: a vb-n 81 méter elég lehet az aranyhoz.
A magyar atléta fölényesen végzett az élen, a második német Markus Esser - akinek 81,10 az egyéni csúcsa - csak 76,85-ig jutott. A tavaly az Európa-bajnoki ezüstöt Pars előtt elnyerő olasz Nicola Vizzoni tőle is elmaradt több mint egy méterrel (75,61 m).
A hétfős mezőnyben Németh Kristóf (74,61) a hatodik, Hudi Ákos (69,25 m) a hetedik helyen végzett. A viadal a 2006-ban elhunyt, Universiade-győztes, 28-szoros magyar bajnok Gyulai Istvánnak, a nemzetközi szövetség volt főtitkárának állít emléket.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.