Sport MTI 2011. május. 08. 09:50

Zidane megvédte Blanc-t a rasszistavádtól

Kiáll Laurent Blanc szövetségi kapitány mellett a Francia Labdarúgó Szövetségben kirobbant rasszista botrány kapcsán Zinedine Zidane, a válogatott korábbi világ- és Európa-bajnok játékmestere.

"Nincs bizonyíték ellene. Jól ismerem őt, természetesen nem rasszista" - jelentette ki korábbi játékostársáról a 2006-ban visszavonult aranylabdás zseni. A Médiapart tényfeltáró hírportál múlt héten azt állította, hogy a szövetség technikai vezetése a tavaly november 8-i megbeszélésen arról döntött: azt kéri az utánpótlás-nevelő központoktól és iskoláktól, hogy a 13 évnél idősebbeknél a kettős állampolgárságú fekete és arab játékosok aránya ne haladja meg a teljes létszám 30 százalékát, azaz a származás kerüljön előtérbe a futballtudással szemben. A szövetség azonnal belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, szombaton a sportminisztérium is külön eljárást indított.

A botrány elérte Laurent Blanc-t, a válogatott szövetségi kapitányát is, aki a felvétel szerint az értekezleten arról beszélt, hogy meg kellene változtatni a kiválasztási kritériumokat. Szerinte a jelenlegi szemlélet nem eléggé technikai, hanem az erős és magas játékosokat részesíti előnyben, ezek zöme pedig szerinte a feketék közül kerül ki. A legnagyobb botrányt a szakvezető azon mondata váltotta ki, miszerint "a spanyolok nekem az mondták, náluk nincs probléma, náluk nincsenek feketék".

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.