Sport MTI 2011. március. 16. 10:41

Az Inter bravúrja eddig csak Van Gaalnak sikerült

A labdarúgó Bajnokok Ligája történetében a címvédő Internazionale a második csapat, amely hazai vereségét követően az idegenbeli visszavágón kiharcolta a továbbjutást, miután kedden 3-2-re győzött a Bayern München vendégeként.

A bravúr különös pikantériája, hogy ez korábban éppen annak az Ajax Amsterdamnak sikerült - az 1996-os elődöntőben a görög Panathinaikosz ellen -, amelynek edzője a jelenleg a Bayern Münchent irányító Louis van Gaal volt. "Magunkat vertük meg. Már korábban eldönthettük volna a meccset, ehelyett engedtük, hogy az Inter mindkét helyzetét gólra váltsa, s ezzel fordítson. Ilyen a futball" - mondta holland szakember. 

Az olaszokat Goran Pandev rúgta a legjobb nyolc közé a 88. percben, s talán tőle várták a legkevésbé a szurkolók, hogy a meccs hőse lesz, ugyanis a macedón csatár kifejezetten rossz formában van ebben az idényben, az első találkozón emiatt nem is lépett pályára. A bajnokságban mindössze kétszer eredményes futballista két perccel a lefújás előtt védhetetlenül lőtte ki a jobb felső sarkot. "Különös játék a futball. De mindvégig hittem a sikerben" - mondta a Pandev. 

Leonardo, a milánóiak vezetőedzője is nehezen találta a szavakat: "Hihetetlen ahogy továbbjutottunk, akárcsak Pandev fantasztikus gólja, amely örökre beírta magát a sorozat történetébe. Megmutattuk milyen csodálatos csapatszellem és taktikai intelligencia jellemzi a csapatunkat. Nincs vége a szezonunknak". Massimo Moratti klubelnök arról is beszámolt, hogy José Mourinho, az együttest tavaly BL-győzelemig vezető, s nyáron a Real Madridhoz távozott tréner elsők között gratulált a csapat sikeréhez.

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.