A Blikk információi szerint Halmosi Péter szombathelyi szerződéséről egyelőre senki sem tudja, hol van, a Nemzeti Sport pedig azt írja, hogy Rudolf Gergelyét a FIFA tárgyalja, van-e benne szabálytalanság.
1. Halmosi Péter már aláírta új szerződését a Szombathelyi Haladással, miután hazaigazolt az angol Hull Citytől, ahol az utóbbi időben egyre kevesebbszer vették igénybe szolgálatait. Eddig rendben is van, de a magyar csapattal kötött szerződése egyelőre nincs meg, legalábbis a Magyar Labdarúgó Szövetséghez még senki sem juttatott el ilyesmit - írja a Blikk. Vladan Filipovics, a játékos menedzsere szerint valóban nem adtak még le az MLSZ-hez hivatalos szerződést, ugyanakkor a megállapodás létrejött a két fél között, alá is írtak mindent. Hiába, mert amíg nincs meg a dokumentum, Halmosi nem léphet pályára a kiesés ellen küzdő Haladásban.
2. Rudolf Gergely jelenleg az olasz Bari csapatában focizik kölcsönben. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a Nemzeti Sport értesülései szerint azért vizsgálódik a magyar játékos kontraktusának ügyében, mert úgy igazolt el a Lokitól 2010-ben a Genoához, hogy mesértette menedzserével, Vladan Filipoviccsal való kizárólagos szerződését, aki a nemzetközi szervezethez fordult jogorvoslatért.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.