Sport hvg.hu 2011. február. 15. 11:40

Kijött a londoni olimpia részletes programja

A 2012-es londoni olimpia megnyitó ünnepségét csak július 27-én rendezik, de már két nappal korábban megkezdődnek a versenyek.

London eddig kétszer rendezett nyári játékokat a modern kori olimpiák 1896 óta íródó történetében: először 1908-ban, majd negyven évvel később, 1948-ban, óriási szerepet játszva ezzel egy hagyomány megteremtésében és életben tartásában. A két eseményen együtt valamivel több mint hatezer sportoló vett részt, jövő nyáron pedig már több mint kétszáz nemzet tízezer sportolója méri össze tudását 26 sportágban.

Az eseményre a tervek szerint mintegy nyolcmillió jegyet adnak ki, melyekre elővételben már tavaly március 22-e óta fel lehet iratkozni, de a hivatalos árusítás csak idén március 15-e és április 26-a között lesz majd. A szervezőkhöz eddig 2,2 millió igénylés érkezett be.

A jegyek nagy része, több mint fele húsz fontnál (kb. 6500 Ft) kevesebbért vásárolható majd meg, mely a verseny napján a londoni tömegközlekedés használatára is feljogosít. A szervezők nagyjából 400 millió fontos bevételre számítanak az eladott jegyekből.

Az olimpia hivatalosan július 27-től augusztus 12-ig tart majd Nagy-Britanniában, de a most kiadott versenynaptár szerint július 25-én már összecsapnak a női futballcsapatok Cardiffban, Glasgowban és Coventryben.

A magyar olimpiai csapat a 2008-as Pekingi Nyári Játékokon összesen 10 érmet szerzett: három aranyat, öt ezüstöt és két bronzot, ezzel az eredménnyel a huszadik helyet szerezte meg az éremtáblázaton.

Az olimpia részletes programja pdf formátumban elérhető ide kattintva.

A MAGYAR OLIMPIAI CSAPAT SZEREPLÉSE PEKINGBEN

ARANYÉREM:

  1. Vajda Attila (férfi kenu egyes, 1000m)

  2. Férfi vízilabda válogatott

  3. Kovács Katalin, Janics Natasa (női kajak kettes, 500m)

EZÜSTÉREM:

  1. Cseh László (úszás, férfi 200m pillangó)

  2. Cseh László (úszás, férfi 200m vegyes)

  3. Cseh László (úszás, férfi 400m vegyes)

  4. Fodor Zoltán (birkózás, kötöttfogás, 84kg)

  5. Janics Natasa, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella (női kajak négyes, 500m)

BRONZÉREM:

  Kozmann György, Kiss Tamás (férfi kenu kettes, 1000m)

  Mincza-Nébald Ildikó (vívás, női párbajtőr, egyéni)

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.