Van Bommel az AC Milanba tart
Mark van Bommel, a Bayern München labdarúgója kérte klubja, a Bayern München vezetőségét, járuljon hozzá, hogy azonnal az AC Milanba szerződhessen, s ehhez megkapta az engedélyt, így júniusig írt alá a lombardiaiakhoz.
Erről számolt be a Bild című német napilap, hozzátéve, hogy a holland középpályás, a bajor alakulat kapitánya előzőleg tájékoztatta tervéről honfitársát, Louis van Gaal vezetőedzőt, akivel az utóbbi időben megromlott a viszonya. "Van Bommel szinte azonnali hatállyal a Milanba igazol, amelyet ő maga kért sportpályafutására való tekintettel" - áll a Bayern közleményében, amelynek hátterében az áll, hogy van Bommel elvesztette kezdő helyét a csapatban.
"Nehéz szívvel hagyom el a Bayernt, mert négy és fél sikeres esztendőt töltöttem itt, s ezért hálás vagyok a klubnak és a szurkolóknak" - mondta a holland játékos, akire azért volt nagy szüksége a Milannak, mert szinte a teljes középpályássora sérüléssel bajlódik. A 33 éves világbajnoki ezüstérmes futballista 2006-ban érkezett az FC Barcelonától a Bayern Münchenhez, és decemberben a német sajtó még arról írt, hogy a Wolfsburg szerződtetné őt a télen.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.