Muntari otthagyná az Intert
Nem szeretne a továbbiakban az Internazionalénál futballozni a ghánai Sulley Muntari.
Muntari elvágyódik az Internazionaléból. A 2008-ban érkezett, válogatott középpályás döntéséről Marco Branca technikai igazgató beszélt a milánói csapat hétvégi mérkőzése után. "Azt mondta, kész eligazolni, amennyiben egy klub érdeklődik iránta" - mondta Branca a Sky Sportnak.
A 26 esztendős Muntari az összes sorozatot figyelembe véve mindössze 12 mérkőzésen lépett pályára a jelenlegi idényben. Két éve még alapember volt Jose Mourinho alakulatában, igaz, az előző szezonban már kevesebbet játszott a nyáron a Real Madridhoz szerződött portugál trénernél.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.