2010. november. 19. 13:44 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 19. 13:46 Sport

Rivaldo visszatér és a saját beosztottja lesz

Jövőre visszatér hazájába, és a másodosztályú Mogi Mirim csapatában futballozik majd Rivaldo, a brazilok világbajnok középpályása. Ennek a klubnak ő az elnöke.

"Miután elrendeztem a dolgaimat külföldön, úgy döntöttem, hogy 2011-ben a Paulista-bajnokságban szerepelek a Mogi Mirimben" - közölte Twitter-oldalán a 38 éves játékos. Rivaldo egyébként pályafutása elején már játszott ebben a csapatban, most pedig ő a klub elnöke. 

A klasszis futballista 2002-ben világbajnoki címet nyert a brazil válogatottal, 1999-ben pedig a nemzetközi szövetség (FIFA) szavazásán őt választották a világ legjobb játékosának. A nemzeti együttesben 74 alkalommal szerepelt és 34 gólt lőtt. Klubszinten többek között az AC Milan, az FC Barcelona, a Deportivo La Coruna, az Olimpiakosz és az AEK Athén színeiben játszott, legutóbb pedig az üzbég Bunyodkort erősítette.

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.