Allen Iverson Törökországban folytathatja pályafutását
Egyre valószínűbb, hogy Törökországban folytatja pályafutását a korábban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legértékesebb játékosának (MVP) választott Allen Iverson.
Iverson menedzsere, Gary Moore szerint mindkét fél részéről komoly érdeklődés mutatkozik aziránt, hogy a 11-szeres All Star-válogatott a Besiktas Cola Turkához igazoljon. A Philadelphiában, Denverben, Detroitban és Memphisben is megfordult játékos 24.368 pontjával jelenleg a 17. az NBA örökranglistáján, 2001-ben pedig amellett, hogy a Sixerst a döntőig vezette, a liga MVP-jének is megválasztották. A 35 éves sportoló korábban egy kínai csapattal egyeztetett, és bár azok a tárgyalások sem fulladtak kudarcba, Moore szerint a török ajánlat lehet a befutó.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.