Kimi Räikkönen egykori Forma-1-es világbajnok is reagált azokra a híresztelésekre, melyek szerint visszatérne a sportba a Renault csapatánál.
A jelenleg ralizó finn pilótát elmondása szerint nem érdekli a Renault ajánlata, a visszatéréssel pedig nem foglalkozik. „Nagyon csalódott vagyok, amiért az én nevemet használták fel ebben a marketinghadjáratban – nyilatkozta Kimi Räikkönen a Turun Sanomatnak. – Sosem gondolkodtam el komolyan azon, hogy a Renault pilótájaként térek vissza, és most biztosítok mindenkit, jövőre biztosan nem náluk fogok vezetni.”
A megerősített hírek szerint a finn pilóta menedzsmentje a Belga Nagydíj után felvette a kapcsolatot a Renault csapatával. Ezt a pilóta sem tagadta, de mint mondta: „ez pár hete történt és ennyi is volt az egész.” Éric Boullier csapatfőnök nemrég úgy nyilatkozott, hogy személyesen kell találkoznia Räikkönennel az ügyben, de könnyen lehet, hogy miután az érintett tisztázta a helyzetet, erre már nem kerül sor.
Az orosz Vitalij Petrov helye így egyre biztosabb a következő szezonra, bár egyes hírek szerint a francia istálló tárgyal a kínai Ho-Pin Tunggal, egykori pilótájával, Romain Grosjeannal és a jelenleg tesztpilótaként dolgozó Jérome D’Ambrosióval is. A hírek említik a csapattal kapcsolatban Nick Heidfeld és Adrian Sutil nevét is annak ellenére, hogy ők már hivatalosan is visszautasították, hogy jövőre csatlakoznának a Renault-hoz.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.