Az Európai Szívgyógyászok Társaságának sportegészségügyi munkacsoportja azt vizsgálta, hogy a kontinens klubjai mennyire felkészültek arra az esetre, ha valamilyen sportesemény közben a versenyzők vagy nézők egyike szívrohamot kap, esetleg hirtelen szívhalál következtében összeesik.

Mats Borjesson és nemzetközi munkacsoportja 37 brit, 29 francia, 25 holland, 24 spanyol, 21 svéd, 16 görög, 14 norvég, 9 szerb, 8 osztrák és 5 olasz sportklub stadionjainak adatait gyűjtötte össze. Vizsgálták, hogy ezeket a sportlétesítményeket milyen mértékben látták el azokkal a biztonsági eszközökkel, melyeket a nemzetközi szervezetek ajánlanak. Az egészségügyi hivatalok ajánlása szerint minden, ezernél nagyobb befogadóképességű helyszínen szükség volna a hirtelen szívhalál leggyakoribb okaként jelentkező szívritmuszavar, a kamraremegés (kamrafibrilláció) megszüntetésére alkalmas elektromos műszerre, a félautomata defibrillátorra.
 
Az európai szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy az Egyesült Államok területén a defibrillátornak az esemény bármelyik pontjáról öt percen belül elérhetőnek kell lennie. Ezt helyes volna Európában is érvényesíteni. Az Arena tanulmány azonban azt igazolta, hogy az európai stadionokban a helyzet ennél sokkalta rosszabb. A sportpályáknak csak 72 százalékában létezik egyáltalán valahol defibrillátor. A kluboknak csupán 64 százaléka készített írott tervet egy esetleges azonnali segítséget igénylő egészségügyi esemény kezelésére.
 
Az európai sportrendezvények 90 százalékában van jelen orvos. Nővérek vagy ápolók 37-, illetve 58 százalékban. Kardiológiai újraélesztési oktatást a kluboknak csak 65 százaléka tartott, de részletesebb, bemutatóval megerősített újraélesztési tanfolyamon csupán 26 százalékukban vettek részt az alkalmazottak.