2010. június. 11. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 11. 12:46 Sport

Újabb vizsgálatot szeretne a NOB a fehérorosz kalapácsvetők ügyében

Újabb doppingvizsgálatot szeretne elvégeztetni a fehérorosz kalapácsvetők ügyében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely nem fogadja el a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntését.

A CAS határozata szerint a pozitív mintát produkált atléták visszakapják a 2008-as pekingi olimpián szerzett ezüst- és bronzérmüket, s Pars Krisztián marad negyedik. Thomas Bach, a NOB alelnöke pénteken bejelentette, hogy a levett vér- és vizeletmintákat több mint nyolc évig tárolják úgy, hogy azokon bármikor elvégezhetőek a tesztek. „A bizonyítékok ezért a birtokunkban vannak” – fogalmazott a sportvezető. „Azt szeretnénk, ha a CAS döntését felülvizsgálnák, ezért megtesszük a technikailag szükséges lépéseket, s újabb tesztet végeztetünk el egy akkreditált laborban.” A CAS helyt adott a Pekingben második Vagyim Gyevjatovszkij és a harmadik Ivan Tyihon fellebbezésének, így az eredetileg negyedik Pars Krisztián nem lépett elő ezüstérmessé.

 

párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.