2010. május. 30. 10:35 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 30. 10:37 Sport

Bedák Zsolt technikai KO-val veszített

Bedák Zsolt technikai kiütéssel vereséget szenvedett a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú világbajnoki övéért kiírt, s a Puerto Ricó-i Bayamónban rendezett címmérkőzésen magyar idő szerint vasárnap kora reggel.

A hazai szorítóban fellépő Wilfredo Vazquez Jr. addig is uralta az összecsapást, míg nem rászámolást követően - a boxrec.com információja szerint - a 10. menetben a magyar bokszoló leléptetésével véget ért a találkozó.

Az idősebbik Bedák fivér három és fél éve vívta első profi mérkőzését, azóta 16 meccsen bokszolt, s a mostani volt az első, amelyen kikapott. Tavaly tavasszal, 13. összecsapásán a WBO Európa-bajnoka lett, majd novemberben a szervezet interkontinentális címét is megszerezte a 26 éves öklöző.

A 25 esztendős Vazquez idén februárban Marvoin Sonsona kiütésével szerezte meg a WBO bajnoki titulusát, s ezúttal védte meg először azt. A Bedák elleni volt a 20. mérkőzése a profik között, s mérlegén csupán egyetlen döntetlen szerepel. 

Bedák időrendben - Kovács István, Erdei Zsolt és Balzsay Károly után - a negyedik magyar lehetett volna, aki világbajnoki címet szerez a sportág egyik legrangosabb profi bokszszervezeténél, a WBO-nál.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.