Szávay Ágnes hétfői búcsúja után kedden az ötödik helyen kiemelt Czink Melinda is kiesett egyesben az első fordulóban, a 220 ezer dollár összdíjazású portugáliai salakpályás tenisztornán.
A világranglistán 54. magyar versenyző a svájci a svájci Stefanie Vögele ellen lépett pályára, s a viadal honlapja szerint két játszmában, 1:39 óra alatt kapott ki tőle. Czink teljesítményéről sokat elárul, hogy hiába vette el riválisa adogatását háromszor is a meccs során, ő hatszor veszítette el a sajátját, így sima vereséget szenvedett.
Szávay, aki a viadal első kiemeltje volt, a lett Anastasija Sevastovától kapott ki nagy meglepetésre, három játszmában. Mindkét magyar a párosban vigasztalódhat: Czink és a spanyol Arantxa Parra Santonja már hétfőn továbbjutott a második fordulóba, míg Szávay Magdalena Rybarikovával az oldalán kedden kora este mutatkozik majd be.
220 EZER DOLLÁG ÖSSZDÍJAZÁSÚ TENISZTORNA, ESTORIL |
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért): Stefanie Vögele (svájci) - Czink Melinda (magyar, 5.) 6:4, 6:3 |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.