Szerdai sajtóhírekkel ellentétben az MTI úgy értesült, hogy egyelőre még nincs jelölt a Magyar Labdarúgó Szövetségben a Kisteleki István távozásával megüresedett elnöki posztra.
Az MTI megbízható forrásból úgy tudja, hogy az öttagú előkészítő bizottság mindössze egy ülést tartott eddig, s azon konkrét jelölt vagy jelöltek nevei nem merültek fel, sőt még azt a szempontrendszert sem alakították ki, mely alapján sor kerülhet az utódlás megoldására, a jelöltek kiválasztására.
Elképzelhető ugyanakkor, hogy a következő hetekben, hónapokban nem egy, hanem két közgyűlést kell tartania a szövetségnek, mert először - ha a helyzet úgy kívánja - alapszabály-módosítást kell végrehajtani, és csak azt követheti a tisztújítás.
Az MLSZ-t négy éve irányító Kisteleki István decemberi bejelentésének megfelelően február 27-én lemondott posztjáról, az új vezető megválasztásáig Nemes Ferenc általános alelnök irányítja szövetséget.
A Magyar Hírlap szerdai számában arról írt, hogy az előkészítő bizottság Csányi Sándort, az OTP első emberét szeretné megnyerni a posztra, s jelenleg az ő válaszára vár.
TÁVOZIK A MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG FŐTITKÁRA |
Dr. Bordás György benyújtotta felmondását, s arról tájékoztatta honlapunkat, hogy csak április 15-ig szándékozik ellátni a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkári teendőit - olvasható a MLSZ honlapján. |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.