2010. február. 03. 10:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 03. 11:10 Sport

Futsal-Eb: az UEFA dícsérete, jól vizsgáztunk Eb-rendezésből

A budapesti és debreceni helyszíneken lebonyolított futsal Európa-bajnokság rendezése olyannyia jól sikerült, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetőinek elismerését is kivívta.


"Nagyon jó érzés volt hallani Michel Platinitől és az UEFA többi vezetőjétől a dicséreteket - mondta Esterházy Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség futsal bizottságának elnöke az mlsz.hu-nak. - Nyugodtan és túlzás nélkül állíthatom, hogy mindenki mindennel elégedett volt. A két csarnok, az összes szálloda, a logisztika, a helyi szervező bizottság magas színvonalon járult hozzá az Eb sikeréhez. Biztos vagyok benne, hogy az az elismerés, amit mi most kaptunk, jót tesz majd az egész magyar labdarúgásnak, amikor hasonlóan jelentős rendezvényre pályázunk, mert a futsal Eb válogatott szinten az UEFA második legfontosabb eseménye."

"Az MLSZ történetében ez volt az első hivatalos UEFA-rendezvény, s - köszönhetően a hozzáértően és áldozatkészen dolgozó munkatársainknak - minden értékelőtől kitűnő bizonyítványt kaptunk - értékelt Kisteleki István, a szövetség elnöke. - Külön elismerés illeti Esterházy Mártont, futsal bizottságunk vezetőjét, Ragadics Ferencet, aki itthon is, külföldön is sokat tett a sikeres lebonyolítás érdekében, s Kasza Jánost, aki a roppant szerteágazó szervező munkát fogta össze. A futsal Eb sikere egészen biztos jó hatással lesz a döntéshozókra, amikor valamelyik 2012-es utánpótlás Eb-döntő megrendezésére pályázunk!"

"Megdöntöttük az eddigi finálék nézettségi rekordját, mérkőzésenként átlagban majdnem háromezer szurkoló ült a lelátókon - tette hozzá Ragadics Ferenc, az UEFA futsal bizottságának tagja. - A rendező városok, a csarnokok is mindenben elnyerték a szakértők tetszését, akik a reklámok, hirdetések megjelenítésével is elégedettek voltak. Kiemelték, hogy a nézőszám kiemelkedő volt még azokon a mérkőzéseken is - és ebből volt persze a több -, amelyeket a magyar szurkolók semlegesként figyelhettek. Összegezve: a magyarországi Eb-rendezést az UEFA valamennyi részletében magasra értékelte."
párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.