A magyar válogatott tizenegyesekkel győzte le a cseheket
Kiegyensúlyozott mérkőzésen, hatalmas csatában a magyar válogatott legyőzte Csehország korosztályos legjobbjait az egyiptomi U20-as világbajnokságon. A 90. perc nem volt elég, a hosszabbítás sem hozott eredményt, végül a tizenegyesek döntöttek. A következő ellenfél Olaszország lesz a legjobb nyolc között.
Az első negyedóra után Kiss Máté harmincméteres fantasztikus bombájával a magyar csapat szerezte meg a mérkőzés első gólját, de a csehek tíz perccel később egyenlítettek. Ellenfelünk komolyabb helyzetet nem alakított ki a magyar kapu előtt, mégis sikerült kiegyensúlyozottá tennie a meccset. Az első félidő végén maradt az 1-1-es döntetlen, ami igazságos is volt, hiszen hol az egyik, hol a másik csapat játszott fölényben.
A második félidő nagy harcot hozott, de gólt nem, így következhetet a hosszabbítás. Az elején ellenfelünk vette át a vezetést, de hét perccel később Koman Vladimir húszméteres szabadrúgás a cseh kapu jobb oldalában között ki. A hátralévő időben többször is izzasztó helyzet alakult ki Gulácsi Péter kapuja előtt, de a magyar védelem nem hibázott.
Balajti Ádám (balra) a negyeddöntőbe lőtte a csapatot © MTI/AP |
"Nagyon szoros mérkőzést játszottunk, amely akár másképp is alakulhatott volna - nyilatkozta Egervári a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapjának. - A fiúk mindent megtettek a győzelemért, és ezért köszönettel tartozom nekik. A szurkolókra sem lehet panaszunk, nagyon kedvesen fogadtak minket, s biztos vagyok benne, hogy a játékosok pozitív emlékekkel gazdagodtak."
Jakub Dovalil, a csehek szövetségi edzője csalódottan nyilatkozott a találkozó után, legfőképpen az elrontott büntetők miatt. "Úgy éreztük, hogy megnyerhetjük a meccset, nagyon sok lehetőséget kidolgoztunk a 90 perc alatt, de ezeket nem sikerült kihasználnunk. Ami a tizenegyeseket illeti, ha nyerni akarunk, nem szabad elhibázni hatból három büntetőt. Összességében jó mérkőzést játszottunk, de sajnos a szerencse most nem nekünk kedvezett" - értékelt Dovalil.
U20-AS LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKSÁG, EGYIPTOM |
NYOLCADDÖNTŐ: MAGYARORSZÁG - CSEHORSZÁG 2-2 (1-1, 1-1, 2-2, 2-2, tizenegyesekkel 6-5) Egyiptom, Alexandria, Alexandria Stadion, 6000 néző V.: Subkhiddin Mohd Salleh (malajziai) MAGYARORSZÁG: Gulácsi - Dudás (Balajti, 96.), Szekeres, Szabó J., Présinger Ádám - Gosztonyi, Kiss M., Simon Á. (Zámbó, 60.) , Koman - Németh K., Futács (Simon A., 60.) Szövetségi edző: Egervári Sándor CSEHORSZÁG: Vaclik - Celustka, Hosek, Lecjaks, Mazuch - Fabian (Zeman, 85.), Marecek, Moravek, Vacha (Reznik, 101.) - Chramosta (Rabusic, 66.), Vosahlik Szövetségi edző: Jakub Dovalil Gólszerzők: Kiss M. (15.), Koman (98.), illetve Vosahlik (26.), Rabusic (92.) |
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.