2009. augusztus. 18. 09:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 18. 16:50 Sport

Törölték a Renault eltiltását, Alonso indulhat Valenciában

A Magyar Nagydíj után megbüntették a Renault csapatát, mert az illetékesek megítélése szerint olyan kerékkel ment Alonso autója, ami veszélyeztette a többi pilótát. A csapat fellebbezett, mint kiderült sikerrel.


Az Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) úgy döntött, elfogadja a Renault fellebbezését a döntés ellen, miszerint autóik nem indulhatnak a Valeniában rendezendő Európa Nagydíjon. A fellebbezés szerint az egyetlen ember, aki tudott a jobb oldali kerékhiba valódi okáról, az a szerelő volt, aki azt feltette. Ő azonban nem volt olyan helyzetben, hogy értesítse a spanyol pilótát a kerék leszakadása előtt.

Az egy futamra szóló büntetést a bizottság felfüggesztette, a csapatnak azonban 50 ezer dolláros büntetést (mintegy tízmillió forint) kell fizetnie a hiba miatt. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a távozó Nelsinho Piquet helyére valóban Romain Grosjean ül - mint azt korábban már tudni lehetett.
párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.