2009. július. 15. 12:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. július. 15. 12:46 Sport

Nadal hétfőn újra edzésbe áll, augusztus elején már versenyezni akar

Rafael Nadal, a férfi teniszranglista második helyezettje sérülés miatt címvédőként kihagyta a wimbledoni nyílt teniszbajnokságot. Visszatérése augusztus elején várható, a montreali viadalon.


Nadal szerdán nyilatkozott úgy egy barcelonai orvosi vizsgálat után, hogy felépülése még igénybe vesz pár hetet, de az augusztus 8-án kezdődő montreali Rogers Cupon  tervei szerint már elindul. „Gyakorolni szeretnék végre és azt tenni, amit a legjobban szeretek: teniszezni – olvasható a játékos hivatalos weboldalán. – A montreali verseny fontos számomra, és úgy számolok, hogy ott tudok lenni. A torna után folytatnom kell az edzéseket, hogy újra formába hozzam magam.”

Nadal mindkét térdében meghúzódott a szalag, így a Roland Garros óta nem lépett pályára. Akkor a svéd Robin Söderlingtől szenvedett vereséget, majd két nappal Wimbledon előtt derült ki, hogy a sérülés miatt ott sem tud indulni, pedig szintén címvédő lett volna. Roger Federer közben olyannyira összeszedte magát, hogy mindkét Grand Slam tornát megnyerte, és tavaly augusztusi lecsúszása óta ismét első helyre küzdötte vissza magát a világranglistán.

A spanyol rivális kihagyta a Davis Kupa negyeddöntőjét is, amelyen a spanyol csapat nélküle is diadalmaskodott Németország felett. Nadal várhatóan jövő hétfőn áll újra edzésbe. „A sérülése szépen gyógyul, folytatjuk a fizikoterápiás kezelést és megdolgoztatjuk az izmokat. Hétfőn már edzhet, augusztus 8-án pedig indulhat a montreali tornán” – nyilatkozta Angel Ruiz-Cotorro, a játékos orvosa.

párizsi olimpia 2024
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.