Meghiúsulhat Matthäus Fehérvárra igazolása
A hazai fociberkekben már régóta az első számú téma Lothar Matthäus egykori szövetségi kapitány újabb magyarországi szerepvállalása. Lehet azonban, hogy mégsem lesz a Fehérvár FC trénere.
A Bild című német lap úgy tudja, az edző tárgyalásban áll az Arminia Bielefeld csapatával is, mely szerződtetni szeretné Matthäust – írja a pepsifoci.hu. A dolog pikantériája – számunkra legalábbis mindenképp –, hogy a szakember elvileg pénteken írja alá fehérvári szerződését a Sóstói Stadionban.
Arra reagálva, hogy a Bundesligából frissen kiesett csapat nagyobb összeget is szánna a szerződtetésére, Matthäus annyit mondott a Bildnek: „Az én fizetésem nem a leglényegesebb dolog. Ha a megfelelő pénzösszeg a rendelkezésre áll, akkor azt inkább a csapatba kell ölni a minél jobb eredmények elérése érdekében.” Az egykori klasszis játékost már fél éve is szóba hozták a Bielefelddel.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.