2009. június. 15. 11:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. június. 15. 11:47 Sport

Forma-1: Hamilton nem vb-címet, hanem barátokat akar szerezni

Lewis Hamilton hiába 2008-as világbajnok, idén még nem nyert futamot, de még a dobogón sem állt. Úgy gondolja, ezt a szezont arra használja fel, hogy barátokat szerezzen a bokszban.


A fiatal pilótát azóta, hogy 2007-ben feltűnt a Forma-1-ben azzal vádolják, nem tiszteli pilótatársait és arrogánsan viselkedik velük. Kezdődött az akkor még csapattárs Fernando Alonsóval, aki kétszeres világbajnokként került össze az újonccal a McLaren-Mercedes csapatánál. Kapcsolatuk szakításig fajult, a spanyol a szezon végén megköszönte a lehetőséget, de inkább visszament a Renault-hoz.

Mivel idén már nem sok lehetőség van arra, hogy Hamilton a versenypályán is bizonyítson, úgy határozott, a 2009-es évet ezen kapcsolatok javítására és ápolására fordítja majd. „Azt hiszem, idén sokkal jobb a kapcsolatom a pilótákkal – nyilatkozta Hamilton a The Mirrornak. – Szerintem tisztelik azt a látható szándékot, hogy igyekszem sokat tenni azért, hogy minél jobb kapcsolatom legyen velük.”

„Régebben sok mindent szerettem magamnak megtartani, ha pilótatársaimmal találkoztam, most azonban igyekszem többet beszélgetni velük. Így ők sem gondolják, hogy tiszteletlen lennék, hiszen erről egyébként szó sincs, és nem is volt.” A 2007-es esztendőben Hamilton valóban nem volt népszerű a pilóták között, egy évvel később sem sokat változott a helyzet, idén azonban – ha ő is úgy akarja – megtörhet a jég.

párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.