2009. március. 09. 16:55 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 09. 16:39 Sport

Hoffmann Nóra fejsérülést szenvedett

Fejsérülést szenvedett Hoffmann Nóra, a március 23. és 29. közötti, Los Angeles-i, olimpiai kvalifikációs műkorcsolya-világbajnokságra készülő magyar jégtánckettős női tagja.


Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a duó már New Yorkban készült, amikor a sportoló - még a múlt héten - edzés közben megbotlott és fejjel nekiesett a palánk nyitott ajtajának. "A füle mögött érte az ütés, valószínűleg eltört a koponyacsontja. Az egyik kórház intenzív osztályára vitték, s azóta négy CT-felvételt is csináltak róla, ezek szerint három vérömleny keletkezett a fejében. Jelenleg is fáj a feje, szédül és a bal fülére nem hall" - tájékoztatott Sallak. 

Hozzátette: Hoffmann ennek ellenére még nem mondott le a vb-szereplésről, nagyon bizakodó, és reméli, hogy egy-két napon belül kiengedik a kórházból. Párja, Makszim Zavozin közben folyamatosan edz egyedül. A tavaly alakult jégtánckettős rendkívül peches, hiszen eddig többször is a balszerencse akadályozta vagy zavarta meg a szereplésben: tavaly novemberben Zavozin betegsége miatt nem tudtak elindulni a zágrábi Golden Spin viadalon, majd januárban, a helsinki Európa-bajnokságon a kűr előtt - a 11. helyen állva - kellett visszalépniük hasonló okból.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.