2009. augusztus. 18. 14:27 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 18. 14:27 Sport

Sólyom kitüntette Kisteleki Istvánt

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke - Varga Zoltánnak, a sportot is felügyelő önkormányzati miniszternek előterjesztésére - augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének Polgári Tagozata kitüntetésben részesítette Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét.

A magas állami kitüntetést a hivatalos indoklás szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb sportberuházása, az MLSZ telki edzőközpontja megvalósítása érdekében végzett tevékenysége elismeréséül kapta a sportvezető. A kitüntetés átadására kedd délelőtt ünnepélyes keretek között került sor az Önkormányzati Minisztérium színháztermében, ahol a tárca képviseletében Jauernik István államtitkár köszöntötte a megjelenteket.

"Függetlenül attól, hogy a kitüntetést személy szerint én kaptam, számomra egyértelmű, hogy az elismerés az egész magyar labdarúgásnak, az egész Magyar Labdarúgó Szövetségnek szól, s természetesen mindenki másnak is, akinek a legkisebb köze is van a telki edzőközpont megvalósulásához - nyilatkozta Kisteleki az MLSZ hivatalos honlapján. - Nagy öröm ez számunkra, mert az elmúlt évek munkáját ugyan látványosan jellemzi a világszínvonalú létesítményünk, de egyúttal Telki jelkép is: elindultunk egy úton, amely - épp ennek a csodás komplexumnak is köszönhetően - az egész magyar labdarúgás fejlődését, felemelkedését eredményezheti. Mindig is az volt a véleményem, hogy az edzőcentrum létrehozását nem célnak tekintjük, hanem eszköznek, épp céljaink elérése érdekében."

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.