Van Gaal két évig irányítja a Bayernt
Ahogy azt a sajtó már megszellőztette, a következő két idényben Louis van Gaal lesz a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője. Ezt a bajor klub jelentette be hivatalosan a honlapján olvasható közleményben.
Az AZ Alkmaart idén bajnoki címre vezető 57 éves szakembert 2010 nyaráig kötötte szerződés jelenlegi együtteséhez. Arról egyelőre nincs információ, hogy a Bayern mennyit fizetett van Gaal jelenlegi munkaadójának.
A Bayern két hete vált meg Jürgen Klinsmanntól, és Jupp Heynckest nevezte ki a helyére, aki csak a szezon végéig marad. Münchenben több név is felmerült az utóbbi időben, ám az elsőszámú jelölt végig van Gaal volt, aki 1995-ben Bajnokok Ligáját nyert az Ajax Amsterdammal.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.