2008. augusztus. 04. 11:32
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 04. 11:37
Sport
Sevcsenkót kiborította a Milan visszautasítása
Andrij Sevcsenko, a Chelsea ukrán csatára teljesen kiborult. Az ok: egykori klubja, az olasz AC Milan nem fogadta el azokat a feltételeket, melyek lehetővé tették volna, hogy a támadó visszatérjen a San Siróba.
Sevcsenko (balra) és Deco © AP |
Az olasz klubnak pedig a csatár 120 ezer fontos heti fizetésének csak a felét kellett volna megadnia a létre nem jött megállapodás szerint. „Valóban voltak tárgyalások a Milannal Sevcsenkóról. Az olaszok körvonalazták is szándékaikat, de ezek alapján nem tudtunk komolyabban beszélni a transzferről” – nyilatkozták a londoni klub illetékesei.
„Nem akarták hosszabb időre leigazolni a játékost. Kölcsönbe szerették volna szerződtetni, és bérének csak egy részét akarták kifizetni. Rögtön közöltük, hogy ez semmilyen szín alatt nem lehetséges. Nem volt hosszú a tárgyalás.”
Andrij Sevcsenko 2006-ban igazolt Milánóból Londonba, ahol viszont nem úgy alakult a karrierje, ahogy szerette volna: a Kékek színeiben 47 mérkőzésen csak kilenc gólt szerzett. Az észak-olasz városban viszont valósággal szárnyalt, és hamar a szurkolók kedvence lett. Ezt ki is érdemelte: 208 mérkőzésen 147-szer talált az ellenfél kapujába. Az ukrán válogatottban eddig 80 alkalommal lépett pályára, 37 gólt szerzett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.