Kialudtak a fények a Szuperkupa-döntőn
A kétszeri hosszabbítás után hirtelen vaksötét támadt a DVSC-TEVA - MTK Budapest labdarúgó Szuperkupa-döntőn. Végül tizenegyesekkel a fővárosi gárda diadalmaskodott.
Vasárnap este rendezték meg a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban az idei Szuperkupa-döntőt, ahol a magyar bajnok, az MTK és a magyar kupagyőztes, a Debrecen feszült egymásnak. Az eredetileg két meccsesre tervezett finálén a csapatok kilencven perc után 0:0-ra álltak, így következhetett a kétszeri hosszabbítás.
Mivel a ráadásban egyik csapat sem szerzett gólt, tizenegyesrúgásokra került sor. Kerülhetett volna, de ekkor eddig ismeretlen okból kialudtak a fények a stadionban. Több mint tíz percen át telefonokkal világítottak a szurkolók a lelátókon, mire végül ismét fényben úszott a pálya. Jöhetett tehát a büntetőpárbaj, amiben végül az MTK együttese bizonyult jobbnak. Így története során másodszor lett Szuperkupa-győztes a fővárosi gárda.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.