Megvannak az MTK-Fenerbahce meccs időpontjai
Július 30-án Isztambulban, míg augusztus 6-án a Szusza Ferenc Stadionban csap össze az MTK Budapest a török Fenerbahce együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének második körében.
A magyar bajnok honlapjának tájékoztatása szerint a párharc első mérkőzését magyar idő szerint 20 órától játsszák majd a Fenerbahce pályáján, míg a hazai visszavágó 20:45 órakor kezdődik.
Az MTK-nak azért kell az újpestiek arénájában fogadnia az Eb-győztes Luis Aragonés vezette csapatot, mert a Hidegkuti Stadion nem felel meg az UEFA előírásainak.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.