Jean-Marc Bosman (középen) itt még örül © AFP

A ma 44 éves játékos talán nem ezt szeretné, mégsem zseniális cselei, felejthetetlen góljai miatt maradt emlékezetes az utókor számára. Az Európai Unión belül viszont az átigazolás szabadsága és ennek hivatalos írásba foglalása kétségkívül az ő nevéhez fűződik.

Az áttörés kezdete az 1990-es év volt. Ekkoriban Jean-Marc Bosman a belga FC Liége alkalmazásában állt, és a francia Dunkerque csapatához szeretett volna átigazolni. Bár szerződése lejárt, kenyéradója kevesellte az érte felajánlott pénzt, sőt a játékos fizetését is csökkentette. Ő válaszul beperelte a klubot „átigazolás akadályoztatása” címén.

1995-ben a hágai bíróság végül Bosmannak adott igazat, az új szabály – az úgynevezett Bosman-szabály – az EU-s országok lejárt szerződésű játékosait szabadon igazolhatóvá tette. Egyben hatályon kívül helyezte azt is, hogy egy csapatban csak három külföldi „munkavállaló” játszhat. Ezzel forradalmi átalakulás vette kezdetét az európai futballban.

Érdekes, hogy a szabály legfontosabb traktusa nem az volt, hogy hány idegen nemzetiségű focista játszhat egy csapatban, a jövő szempontjából mégis ez lett a leglényegesebb. Ma már mindenki természetesnek veszi, hogy a lejárt szerződésű játékos oda megy, ahova akar. Sokkal érdekesebb, hogy napjainkban olyasmi is megeshet, amire tíz évvel ezelőtt nem volt példa, hogy egy klub kezdőcsapatában tizenegy külföldi játékos kapjon helyet.

A legerősebb bajnokságokban – angol, olasz, spanyol, német vagy francia – egyre nagyobb szerepet játszanak a külföldi játékosok. Ezt idén százalékokban mutatták ki, amit toronymagasan megnyert a Premier League. A folyamat gyakorlatilag visszafordíthatatlan. Hiába harcol az UEFA vagy a FIFA azért, hogy kevesebb külföldi játszhasson a csapatban, az Európai Unió nem fog egykönnyen változtatni – ha egyáltalán fog.

A jelek szerint az egyetlen dolog, ami a nemzetközi szövetségek meg tudnak akadályozni, az a "szabadrablás", amit a mamutklubok a külföldi fiatalok megszerzésével folytatnak. Persze a pénz irányít mindent, és egyelőre a közönség sem fejezte ki még nemtetszését. De nem tudni, mi lesz majd akkor, ha például az angolok egy meghatározó játékost sem tudnak felmutatni a válogatottban, mert azok semelyik hazai élklubba nem férnek be. Összeszedik a válogatottat a másodosztályból?

Vagy a franciák vajon sokáig örülni fognak a válogatottjuknak, melyet az egykori gyarmatok töltenek fel zseniális focistákkal? Arról már nem is beszélve, hogy egy jóslat szerint tíz év múlva nem lesz olyan válogatott, amelyben ne játszana egy honosított brazil. Ha létezik a mai világban még olyan, hogy nemzeti futball, akkor az kiveszőben van a labdarúgópályákról.

Hogy az 1995-es Bosman-szabály jót tett-e a futballnak vagy sem, azt sokan vitatják. Még nem tudni, ki vagy kik lesznek a történet legnagyobb vesztesei, de tény, hogy az egyik anno maga Bosman volt. Az egykori futballista ugyan szinte hős volt a játékosok szemében, a per után azonban nem alkalmazta többé egyetlen klub sem. Nagy vihart kavaró tettével számkivetetté vált.

Vincze Szabolcs