Ana Ivanovics diadala a Roland Garros döntőjében
A szerb Ana Ivanovics nyerte a francia nyílt teniszbajnokság női egyes döntőjét, miután 1 óra 38 perc alatt két játszmában, 6:4, 6:3-ra diadalmaskodott az orosz Dinara Szafina ellen a párizsi Roland Garroson.
Ivanovics a női tenisz trónján © MTI/EPA |
A húszéves szerb játékos azonnal brékelte riválisát, aki ugyan nagyszerűen teniszezett, de ez kevés volt: Ivanovics állta a sarat, minden labdát elért, újra elvette riválisa adogatójátékát és 4:1-es előnyhöz jutott. Az orosz nem adta fel. A nagy küzdő - a negyeddöntőben, majd a legjobb négy között is meccslabdáról nyert Marija Sarapova, illetve Jelena Gyementyjeva ellen - a hatodik játékban egy bréket visszavett, majd biztosan hozta a saját szerváját, sőt a nyolcadik gémben - 0-40-ről - ki is egyenlített (4:4).
Kezdődhetett minden elölről. Ezt követően azonban ismét Ivanovics játszott jobban, és 5:4-nél két szettlabdához jutott. Az elsőt még hárította az orosz, ám a másodikkal, egy kőkemény kereszt-tenyeressel már nem tudott mit kezdeni, és 45 percelteltével a szerb jutott előnyhöz.
A második felvonás harmadik játékában ismét Ivanovics brékelt (2:1). Szafina ugyan mindent megtett az egyenlítés érdekében, bátran támadott, azonban a szerb jól védekezett és hibázásra kényszeríttette riválisát (4:2). A mérkőzés hajrájában a szerb egyre magabiztosabban teniszezett, 5:3-nál három meccslabdához jutott, és már az elsőt kihasználta.
ROLAND GARROS (15,575 MILLIÓ EURÓ ÖSSZDÍJAZÁS), PÁRIZS |
NŐI EGYES, DÖNTŐ: Ana Ivanovics (szerb, 2.) - Dinara Szafina (orosz, 13.) 6:4, 6:3 |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.