Megvan a magyar hegymászás kilencedik nyolcezrese!
Nepáli idő szerint délután 4 és fél 5 között (magyar idő szerint déli 12 és fél egy) Erőss Zsolt felért a világ ötödik legmagasabb hegyének, a 8463 méter magas Makalu csúcsára. Ez a magyar hegymászás történetének kilencedik nyolcezer fölötti hegycsúcsa és a 2003-ban létrehozott „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozat újabb sikere.
A Makalu 8463 méter magas csúcsa, a világ ötödik legmagasabb pontja © summitpost.org |
„Hihetetlen huszonnégy óra van a hátunk mögött!” – kezdte Kollár Lajos, az expedíció vezetője délutáni bejelentkezését. Nepáli idő szerint ma hajnalban indult a csúcstámadás a 7600 méteren felállított előretolt táborból (ez Magyarországon még tegnap éjszaka volt). Sokáig a vállalkozás egyetlen női tagja, Sterczer Hilda bírta a legjobban, és majdnem egy órával megelőzte az egyre lassabban mozgó Mécs Lászlót és Erőss Zsoltot.
8250 méteres magasságban Mécs érezte, hogy folytatni tudná a mászást, de a csúcsra nagy valószínűséggel már nem tudna felmenni, így a visszafordulás mellett döntött. Az alaptáborban tartózkodó és a másik három alpinistával rádión kapcsolatot tartó Kollár Lajos kérésére Sterczer Hilda bevárta a nem sokkal mögötte érkező Erőss Zsoltot, majd ők ketten a csúcstámadás folytatása mellett döntöttek.
Mindketten felértek az előcsúcsra, ahonnan Hilda a fáradtság miatt nem tudott továbbmenni. Erőss Zsolt azonban ezúttal sem adta fel, és helyi idő szerint délután négy óra és fél öt között már a csúcsról jelentkezett be az alaptábornak. A „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozat ezúttal is sikerrel járt, és a magyar alpinizmus történetének kilencedik nyolcezresét hódította meg.
Erőss Zsolt a tizennégy nyolcezer méter fölötti hegycsúcsból mai teljesítményével már hétnek állt a legmagasabb pontján. A három hegymászó az újra megindult havazásban visszatér a 7400 méteren fekvő III. táborba (Mécs László már feltehetően ott tartózkodik, Erőss pedig azóta már mindenki megmyugtatására be is jelentkezett), hogy holnap innen folytassák az ereszkedést. Ezzel együtt Kollár Lajos is elindul felfelé a köztes táborok irányába, hogy segítsen lebontani azokat. Ebben akadályozza az, hogy nincs megfelelő bakancsa, miután az övét Sterczer Hilda használja.
Visszatérve az alaptáborba rövid pihenő után a csapat tagjai újra célba veszik Tumlingtart a dzsungelen keresztül, majd onnan folytatják útjukat a nepáli főváros, Katmandu felé. A 2009-ről előrehozott Makalu-expedíció sikere után a legvalószínűbb, hogy a „Magyarok a világ nyolcezresein” jövőre visszatér a Mount Everestre.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.