2008. december. 05. 08:06
MTI
Utolsó frissítés: 2008. december. 05. 10:50
Sport
A Honda kiszáll a Forma-1-ből
A 2008-as volt az utolsó évad a Honda számára a Forma-1-ben - jelentette be Fukui Takao, a japán autógyártó elnök-vezérigazgatója pénteken egy tokiói sajtótájékoztatón.
Fukui Takao, a Honda elnök-vezérigazgatója © MTI |
Az istálló - amely az idei szezon során 294 millió dolláros költségvetéssel szerepelt a Forma-1-ben - legutóbb a konstruktőrök versenyében az utolsó előtti helyen végzett, a pilóták küzdelmeiben Rubens Barrichello a 14., Jenson Button pedig a 18. lett.
Idén már a második csapat száll ki a száguldó cirkuszból, hiszen a Super Aguri még az idény közben ott hagyta a sorozatot. A Honda kiválása azt jelenti, hogy jövőre - amennyiben a többi csapat marad - már csak 18 autó indul.
A japán cég - amelynek eddig 760 dolgozójától kellett megválnia, az autógyártást pedig világszerte 140 ezer darabbal csökkentette - tárgyalásokba kezd Forma-1-es csapatával annak további sorsáról, beleértve lehetséges eladását is.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.
Világ
MTI/hvg.hu
2007. november. 12. 14:50
Ross Brawn lett a Honda, Domenicali a Ferrari F-1-es csapatfőnöke
Autó
2008. március. 20. 14:01
Michael Schumacher Magyarországon teszteli a Honda versenymotorját
Tech
hvg.hu
2007. április. 14. 08:25