2008. július. 11. 08:58 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 11. 10:12 Sport

Bocsánatot kért a spanyol bíró az elcsalt meccsért

A düh és a csalódás keverékével a hangjában mondta Valkay Ágnes a málagai vízilabda Eb-n a spanyolok ellen 8-7-re elveszített elődöntős csata után: „Ha nem az otthonukban játszunk velük, hanem bármely más pontján a világnak, legalább három góllal mi nyerünk!” Az MTI kommentárja.

Még a tegnap esti meccs előtt Martin György, a magyar szövetség elnöke fanyarul jegyzete meg, hogy „négy-öt góllal jobbak vagyunk náluk, kérdés, hogy ebből a játékvezetés mennyit lesz képes ellensúlyozni...” – idézi fel Jancsó Kornél, az MTI tudósítója.

Hogy „billenni” fog a honi medence, persze nem valami újkeletű dolog, erre nagyon is számítani lehetett. Így volt és nyilván lesz is mindig, és koránt sem csak a vízilabdában, hanem mindenütt, ahol a befolyásolható döntnöki közeg beavatkozhat a mérkőzés menetébe.

Az azért mégsem járja, amilyen módon a magyar női válogatottal elbántak, hogy az egyik spanyol (!) bíró a Godova-csapat egyik tagjától utóbb a kollégák helyett is elnézést kért.

Meg kell azonban tanulni a bírói nyomást is elviselni és akár „ellenszélben” is győzedelmeskedni. Éppen a magyar férfiválogatott tanúsította, hogy bár a parti emberek azon a (csoport)mérkőzésen is igyekeztek minden tőlük telhetőt elkövetni a spanyolok folyamatos meccsben tartásáért, végső soron pedig a továbbjuttatásukért, mesterkedésük Kásásék ellenében ott és akkor kevésnek bizonyult. A Kemény-legények nem ijedtek meg, nem zavarodtak össze, hanem a kellő rutin és megfelelő tudás birtokában, magabiztosan kivédekezve a megannyi emberhátrányos helyzetet is, elviselték a hazai csapatot előbbre röpíteni próbáló „pluszt” is. Tény ugyanakkor, hogy ha nincs a két csapat között úgy öt-hat gólnyi különbség, akkor azért a mostaninál jóval nehezebb lett volna a bravúr a hazai pálya áldásait élvező riválissal szemben.

Ahogyan kevésnek bizonyult a magyar lányoknak a spanyol amazonok ellen kezdettől tapasztalható remek játéka, az Eb addigi legjobb teljesítménye, a 3-0-ás, a 4-1-es, a 6-3-as, majd a negyedik (!) negyed elején 7-4-es előny is. Valkayék ugyanis felőrlődtek fizikailag és még inkább lelkileg abban, hogy rendre, szinte állandósult jelleggel eggyel kevesebben voltak a vízben, a bírók által megítélt kétszer annyi kiállítás már-már otromba módon kedvezett a spanyoloknak, s a hajrára elfogyott a szufla, túl nagy lett a magyar játékosokat kizsigerelő nyomás, így végül egymás utánban lőtt négy góllal fordítottak, és nyertek a spanyolok. (Amúgy életükben először, mert a korábbi öt meccsből egy döntetlen mellett négyszer a magyarok diadalmaskodtak.)

Még a megérdemelt vereség is roppantul rosszul tud esni, hát akkor mennyire fájhat az ilyen, az igazságtalan fajtából való! Talán gyors gyógyírt jelenthet a lányoknak, ha nyerni tudnak a szombati bronzmérkőzésen. Ami jó hír: akkor már nem hazai együttessel kell játszani. Ami rossz: játékvezetők újfent lesznek – összegzi az esélyeket Jancsó Kornél.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.