Szávay Ági simán vette az első fordulót
Szávay Ágnes két sima játszmában 63 perc alatt nyert az olasz Tathiana Garbin ellen a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában.
Szávay szeme a labdán. A menetelés elkezdődött © MTI/EPA |
Női egyes, a 64 közé jutásért: Szávay – Garbin 6:1, 6:3
A 15. helyen kiemelt magyar játékos az első szettben háromszor is elvette riválisa adogatójátékát és 21 perc alatt jutott előnyhöz. A második, játszmában az olasz feltámadt, Szávay is többet hibázott, egyszer az adogatását is elveszítette, de ennek ellenére sem forgott veszélyben a győzelme egyetlen pillanatra sem.
A magyar lány rendkívül dinamikusan mozgott. Ebben nyilván segítette, hogy az utóbbi időben látványosan megerősödött, sok izmot és némi súlyfelesleget is felszedett, ami arra utal, hogy hatalmas edzésmunka lehet mögötte, s a rendkívüli mennyiségű elégetett kalóriát már kénytelen volt táplálékkiegészítőkkel pótolni. Hasonló jelek látszanak több női versenyzőn is, köztük a világelső Ana Ivanovicson, akivel Ági a negyedik körben találkozhat. A wimbledoni torna hosszú, s aki messzire akar jutni, annak hibátlan kondícióval kell elindulni a 128-as táblán. És persze további fáradalmakat kell elviselnie annak, aki párosban is indul. Szávay Ágnes pedig ezt teszi az orosz Dinara Szafina oldalán.
„Nagyon örülök, hogy sikerrel vettem az első fordulót, már az edzéseken is jól ment a tenisz. Nagyon várom a második kört" – mondta a mérkőzés után Szávay. A Vasas 19 esztendős teniszezője a verseny honlapja szerint a második körben a Monica Niculescu (román)-Magdalena Rybarikova (szlovák) összecsapás győztesével mérkőzik. A találkozót a döntő játszmában, sötétedés miatt félbeszakították, s csak kedden folytatják.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.