A salakkirály megverte Novak Gyokovicsot
A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal három szettben, 6:4, 6:2, 7:6 arányban legyőzte a szerb Novak Gyokovicsot a francia nyílt teniszbajnokság elődöntőjében.
A címvédő és sorozatban háromszoros bajnok spanyol teniszező nagyszerűen kezdett, szinte hibátlan játékkal nyerte az első szettet, majd a másodikban még fokozta is az iramot.
A harmadik, egyben utolsó felvonásban a spanyol gigász 5:4-nél már a fináléért adogathatott, ám a szerb pazar tenisszel kiegyenlített, Nadal azonban a rövidítésben valósággal lelőtte a salakról riválisát. Igaz, a végén a hatból három meccslabdát hárított Gyokovics, de ez csak a szépítésre volt elegendő.
Nadal döntőbeli ellenfele a Federer-Monfils párharc győztese lesz.
Eredmény, 1. elődöntő:
Nadal (spanyol, 2.) - Gyokovics (szerb, 3.) 6:4, 6:2, 7:6 (7-3)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.