Több mint négy évtizede nem fordult elő, hogy olasz pilóta nélkül kezdődjön a Formula 1-es idény. Mára viszont faktummá vált az a jó ideje lebegtetett pletyka, hogy Vitalij Petrov bevásárolhatja magát Jarno Trulli pilótaülésébe. Az, hogy az olasznak élő szerződése volt, hogy elégedettek voltak vele a csapatnál, az Oroszországból érkező milliókkal szemben semmit nem ért.
Akkor hát el kell búcsúzni az F1 utolsó finom kezű, régi vágású pilótájától. Attól, aki inkább a permanens munkában hitt és akire egész pályafutása alatt a versenyzés melósabb és feltétlenül szürkébb részének képviselete jutott. Akinek egész életszemléletét jól tükrözi, ahogy a 2004-es melbourne-i idénnyitóra készülő tévés magazinnak szemrebbenés nélkül csak úgy nyilatkozik, hogy az asztalon ott állnak a Jarno márkájú borai. Azok, amikbe az olasz a pénzét és a fölös energiáit fektette.
Vannak (illetve: inkább csak voltak) ilyen pilóták a Forma 1-ben. Coulthard például monacói szállodákat vett, Irvine pedig ingatlanpiaci cápa lett. Közös jellemzőik, hogy a pilótaruhát és a száguldozást inkább munkaként, hivatásként viselték, és életük azért másról is szól, mint a tizedmásodpercek hajkurászásáról. Ez különbözteti meg Trullit Barrichellótól, Schumachertől és a furcsa módon, az eredménytelenségben és a rossz időben rossz helyre szerződésben nagyon hasonló pályát befutó Jean Alesitől is.
A 37 éves Trulli nem akart örökké autóversenyző maradni, és ha most így alakult, köszöni szépen az elmúlt 15 évet.
Jarno Trulli fénykorában erre is képes volt. Hat évvel később pedig arra is, a 14. helyért vívott csatában ütközve, kis híján lefejezze Karun Chandhokot a saját padlólemezével. De hát melyik csapatról is lehetne azt mondani, hogy világbajnok autót adott Trulli alá? A Minardiról (1997), a Prostról (1997-1999), a Jordanről (2000-2001) egészen biztosan nem. A Renault-ban (2002-2004) lehetett volna a csúcs, de ott nagyon gyosan Alonso lett Briatorénél a konstans király. A Toyota (2004-2009) és a Lotus (2010-2011) pedig csak a mezőny közepére, de inkább végére voltak csak jók. De hát maga Trulli sem volt világbajnok alkat, a Renault-tól épp azért rúgták ki, mert a Francia nagydíj utolsó előtti kanyarjában is képes volt elveszíteni a dobogós helyezését - persze, tegyük hozzá: Barrichello szárnyaló Ferrarijával szemben.
De voltaképpen az is egy rejtély, hogy csinálta, hogy eddig a mezőnyben maradt. A mai bejelentés szerint Trulli helyére az egyetlen, matematikailag még szabaddá tehető ülésbe a degeszre tömött pénzeszsákok ígéretével érkezett meg Vitalij Petrov. Az a pilóta, akinek a második versenyszezonja a Renaultnál csak annyival tudott sikeresebb lenni, mint a debütáláskor, hogy 2011-ben az első futamon felállhatott a dobogóra. De egyébként még a szezon felénél elküldött Heidfeld is jobb volt nála.
A Trulli-Petrov helycsere az olasz karrierjének végét - és az orosz pilóta további Forma 1-es pályafutását jelenti - függetlenül attól, hogy az idős olasz és a már nem kezdő orosz között azért ég és föld a különbség. Meg azt is jelenti, hogy a szezonnak a középmezőnybe kapaszkodás reményével induló, eddig igen szimpatikus, Lotusból lett Caterham elvesztette a szüzességét. Azt az illúziót, hogy náluk csak a pilóták teljesítménye számít. És ezen a folton a csapatvezető, Tony Fernandes nyájas búcsúzkodása sem változtat. Mert mit kezdjen a szurkoló azzal, hogy „Jarno hihetetlen veleszületett tehetséggel rendelkezik a volán mögött, és az eredményei örökre benne maradnak a Forma-1 évkönyvében" (fordítás: f1-live.hu), ha a menesztésnek az az eredménye, hogy több mint 40 év után nem lesz olasz pilóta abban a versenyszériában, ahol minden, mindig a Ferrarihoz való viszonyításról szól?
És erre az egészre most az sem vigasz, hogy Trulli eztán is jól ellesz. A hírek szerint kétmillió eurós fájdalomdíjat kapott; borászkodni abból jó sokáig lehet.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.