Pofátlanság volt két éve David Villától, hogy nem jelezte góljánál a 22 centis lest, pedig biztos érezte. Ez volt a gól, amellyel Spanyolország kiverte Portugáliát a világbajnokság egyenes kieséses szakaszában. Itt az idő visszavágni. Természetesen egy szép, szabályos góllal. Vagy kettővel.
A szókincs legalább nyolcvan százalékban megegyezik. A mentalitás nagyon nem: a portugálok próbálják megérteni a spanyol beszédet, kedves mosollyal hajolnak közelebb, a spanyolok úgy tesznek, mintha nem értenék a portugált. Írásban még csak-csak, de szóban nem, vonogatják a vállukat, mint a kassai hotelportás apukámnak 1968 után.
Lehet, hogy ez csak legenda. Nem a portás, hanem a spanyol viselkedés.
Egy remek kortárs drámából ugyanakkor tudható, hogy a mindkét országban dívó bikaviadal végkimenetele mennyire más. Az egyikben nem ölik meg a bikát. Vajon melyikben?
Nem agitálok, ez tény.
Portugália és Spanyolország mai határát 1267-ben húzták meg. Furcsa volt mindig a viszonyuk, a szomszédokkal mindig furcsa, gondoljunk csak magunkra. Aki messze van, azt könnyebb szeretni. A nagymamám a távoli rokonokat istenítette, a közelebbiekkel előszeretettel kötekedett.
A spanyolok és a portugálok nemcsak földrajzi, hanem hatalmi és pszichológiai okokból sem éltek soha problémamentesen egymás mellett. Rivalizálás, méret, befolyás. Spanyolország ma is lenézi Portugáliát, Ronaldo és Mourinho ide vagy oda, szerintük Cervantes komolyabb ember Pessoánál. Ebben sincs igazuk egyébként. Na de a portugáloknak meg kisebbségi érzésük van, az se egészséges. Milyen viselkedés következik belőle? Ronaldo, Mourinho.
Portugália mindig próbált másfelé (is) tendálni, kereskedelmileg Anglia, kulturálisan Franciaország felé. Az angolokkal már 1308-ban kötöttek egy barátsági és együttműködési szerződést. A spanyolokkal a leghíresebb kiegyezés szerepel a Föld összes középkorral foglalkozó történelemkönyvében: gyarapodtak a gyarmatok, fejlődött a hajóstudomány, kénytelenek voltak felosztani egymás között a világot. 1494, tordesillasi szerződés.
Száz röpke év se telt el, és hopp, kihalt a portugál királyi dinasztia. A spanyolok ezt kihasználták, csaták, békék, új felállás: ők kerültek mindkét ország élére. Perszonálunió az ilyesmi neve. Elvileg elismerték a függetlenséget, de ahogy szokott ez menni, a kisebbség alávetett helyzetbe került. Ráadásul a portugálok elveszítették hagyományos kereskedelmi partnereiket, hiszen Anglia és Hollandia nem volt barátja a spanyoloknak. A harmincéves háborúban Habsburg-szövetségesek lettek, együtt egymásért, a nép viszont kezdte nagyon unni a háborús nehézségeket, továbbá az elnyomást. Úgyhogy egyszercsak királlyá választották Braganca hercegét. Hosszú történet, a vége az, hogy a spanyolok nagy nehezen elismerték a függetlenséget. Portugália cserébe átengedte korábbi gyarmatai közül Ceutát.
Korrekt megállapodás. Amelynek fényében pofátlanság volt két éve David Villa részéről, hogy nem jelezte góljánál a 22 centis lest, pedig biztos érezte. Ez volt a gól, amellyel Spanyolország kiverte Portugáliát a világbajnokság egyenes kieséses szakaszában.
David Villa ma nem játszik, Ceuta már nem érdekes, nincsenek gyarmatok. Partjelzők vannak, gólbírók, felgyülemlett adósságok.
Itt az idő visszavágni. Természetesen egy szép, szabályos góllal. Vagy kettővel.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
