A németek tétmeccsen utoljára a spanyolok ellen veszítettek még a dél-afrikai vb elődöntőjében. Azóta pontveszteség nélkül gyalogoltak át az Eb-selejtezőkön, és három győzelemmel, kilenc ponttal abszolválták a halálcsoportot is.
Lehet persze nyafogni (ahogy azt a német sajtó is teszi), hogy a németek most nem azt a könnyed, fiatalos, lendületes örömfocit játsszák, amivel két éve varázsoltak. De figyelembe véve, hogy még a támadójátéka (Ronaldo!!!) okán méltán népszerű és már négy között lévő portugálok is azzal voltak leginkább elfoglalva, hogy kibekkeljék ellenük valahogy, ezen nincs is mit csodálkozni. Ez van: a németek ellen most a masszív sündisznóállás a misszionárius póz.
Ehhez most vegyük hozzá, hogy a németek azokkal a görögökkel fognak meccselni, akik mióta nem csupán amatőr természetbúvárok a zöld gyepen, azzal szereztek hírnevet, hogy mesterfokon képesek ölni a futballt. Az olaszoknál, ha ellenszenves is hátul a catenaccio, elől mindig van egy-egy zseni. A görögöknél nincs: 11 dementor szívja ki az emberből az életkedvet. Erre a focira mellesleg épp egy német, egy bizonyos Otto Rehhagel tanította meg őket nem iskolás fokon. Biztosak lehetünk benne, hogy péntek este is minimum 7-8 -opolusz és -akisz fog a kapujuk előtt felsorakozni.
Persze nemcsak a 2004-es Eb lehet intő jel a németeknek, amikor a görögök a csótányirtó játékuk révén még a címet is megszerezték, hanem a legutóbbi meccsük is. Az oroszok veretlenségi rekorddal a hátuk mögött, a csoportot vezetve bukták el ellenük a továbbjutást egy buta 1-0-val. Igaz, Karagunisz, a döntő gól szerzője, most hiányozni fog sárga lapok miatt. De a várakozásokat már a nyolc közé jutással is messze túlteljesítő görögök nélküle is épp eléggé motiváltak lesznek.
A játékosok (ezt többen is elmondták) a válság sújtotta ország 11 millió rosszkedvű lakosának szeretnének boldog pillanatokat szerezni, és ha ezt a megszorítások politikáját rájuk erőltető németek ellen tehetik meg – akkor az külön öröm. Ha ezzel az Eb-re először kilátogató Angela Merkel kancellárnak okozhatnak szomorú perceket – annál jobb. Ami a politikában aránytévesztés, szenvedélybeszély vagy nonszensz demagógia, az, tudjuk jól, a sportban maga a megtermékenyítő irracionalitás. „Nem a legjobbak vagyunk, de aki le akar minket győzni, az vért fog köpni az erőfeszítéstől” –mondta például a görögök portugál szövetségi kapitánya.
Ez a mondat az elszántságot illetően épp elég kifejező. Fölösleges akár az 56-os magyar-szovjet vízilabdameccs vagy – négy évvel a falklandi háború után – a 86-os argentín-angol történelmi analógiáját ideidézni, mint valami visszavágót. Ezt megteszik úgyis mások, az ilyen meccsek az analógiagyártásra elsőrangúak, főleg, ha aztán az eredmény is megtámogatja a mítoszt. Nekem érdekesebb akkor már, hogy mennyi görögnek van Bundesliga múltja: a 2007-es gólkirály Gekasz-on kívül Papadopulosznak, Szokratisznak és Cavellasznak a védelemből, Fortunisznak a középpályáról vagy Liberopulosznak a csatársorból.
De mi dönthet? Flex, dinamit vagy taktikai atomfegyver, a lényeg az, hogy valami feltörje a görög betont. Én a legjobban annak örülnék, ha Thomas Müller találná meg végre az ütvefúróját. De azzal is kibékülök, ha jön Mario (Gomez) az úthengerrel.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
