hvg.hu: Több mint egy hónappal az olimpia után vannak már válaszaid az ötödik hellyel kapcsolatban?

Fülöp Máté

Kiss Gergely: A London előtti beszélgetésünkben elmondtam, hogy megvannak a terveink. És tényleg úgy gondoltuk, hogy a csapat egy olyan középszinten van, ahonnan nyerni is tud, de a riválisokkal való nagy versenyben lejjebb is kerülhet az előzetesen eltervezettnél. Mindkettőre megvolt az esély, ebből a pozitív része azért elég biztatónak tűnt. Aztán a negatív előjelű változat jött be, hiszen a riválisaink közül csak a spanyolokat és az amerikaiakat tudtuk megelőzni, a többiek elénk kerültek. Vagyis arról a szintről, ahol voltunk, ha nagyon följebb tudtunk volna menni, olimpiai bajnokok lehettünk volna, ha csak kicsit, akkor érmesek. De mi nagyon lejjebb mentünk. Ami belül azért egy borzasztó nagy csalódás, hiszen gyerekkorom óta, a sok siker után is a győzelem volt a mindenkori szent cél. Három megnyert olimpia után arra készültünk, hogy meglegyen a negyedik is. Aztán sok mindenben teljesítettünk jól, egy-egy dologban pedig csak közepesen. Azonban az olimpiai aranyhoz kitűnő bizonyítvány kellett volna.

hvg.hu: Mi mindenből áll össze a nagy egész?

Kiss Gergely: Tizennégy emberből, a 13 játékosból és a szövetségi kapitányból. Meg a lelki tényezőkből. Mondjuk, hogy néhol túl sokat gondoltunk adott pillanatban az ellenfélről, vagy túl nehéznek gondoltuk az adott helyzet megoldását, vagy túlságosan próbáltunk a másikra hagyatkozni magunk helyett, vagy néha csak magunkra hagyatkoztunk a másik helyett. Tehát abban a kombinációban, amiben egyik elem a másikra épül, és ha működik, akkor megy a szekér, most voltak kisebb hibák. Tehát nem az volt, hogy minden rosszul működött, hiszen Montenegrótól egy góllal kaptunk ki és nem öttel, vagy jól kezdtük az olaszok elleni mérkőzést, a harmadik negyedben csúsztunk el... Egyébként mind a három vereségünknél akkor történt velünk szinte ugyanaz, és ha fafejű statisztikus volnék, akkor csak itt keresném a hibát.

hvg.hu: Így hol keresed még?

Kiss Gergely: Szerintem sokkal emberibb, sokkal emocionálisabb dolgokat is kell nézni, mert apró nüanszokon is múlt ez az egész. Egy-egy döntésen például, akár a parton, akár a vízben. Pedig az egy meccsnap-egy szünnap ritmusban a szünnapokon nagyon komoly taktikai elemzés folyt, és a magunk felépítéséről szóló közös csapatmegbeszélések is voltak, akár sportpszichológussal is. És ezt mind-mind azért csináltuk, hogy a hármas-négyes bizonyítvány ötös legyen. Hogy amit lehet, azt tegyük még hozzá a parton, a vízben meg hozzuk a szakmát. Számtalan apróság számított: taktikai és emberi, pici bizonytalanságok, téves gondolatok, apróbb technikai pontatlanságok. Ezekből áll nagyjából ez az ötödik hely.

hvg.hu: A saját teljesítményedet hova teszed?

Fülöp Máté

Kiss Gergely: Sajnos sokkal több rossz pillanatom volt, mint az előző három olimpián. Nagyon fáj, hogy pont az nem jött össze, amiben a többiek is bíztak, és amivel végig biztattak is, hogy a fontos meccsekre összeszedem magam. Egyébként rögtön az első két meccs fontos lehetett volna a csoportelsőség és ezáltal a könnyebb negyeddöntő miatt, és mivel nekem ezeken a meccseken nem ment, egyből magam alá kerültem, elég mélyről próbáltam meg feljönni. A román meccsen ez még nem igazán sikerült, ott egy picit léptem csak előrébb, aztán a legkönnyebb ellenfelünk, az angolok ellen már jobban ment, és ez az elszántság miatt még akkor is fontos volt, ha ellenük nem egy nagy történet jól játszani. Az USA ellen jól játszottam, aztán jött az olasz meccs, amikor megint nem ment. És mivel velem kapcsolatban – szerencsére – nagyok az elvárások, másoktól is és saját magam részéről is, ha én közepesen vagy annál picit gyengébben játszom, azt már rossznak ítélem meg én is, a közvetlen környezetem és a kritikus szurkolók is. Elégedetlen vagyok magammal és elégedetlen lehet velem jó néhány ember, miközben tiszta erőből hajtottam és pont ugyanannyira megdöglöttem a vízben, mint addig bármikor. De azokat az extrákat, amikkel a nehéz szituációkban elég sokszor és elég nagy százalékban tudtam segíteni a csapaton az eddigi három olimpián, most nem tudtam hozzátenni. Elég nagy a kontraszt. Nekem nem az a szint, hogy ötgólos vezetésnél lövök még három gólt. Az is nagyon szép dolog, kell is, főleg válogatott szinten, de nem ettől lesz valaki olimpiai bajnok. Hanem hat-hatnál kell jól játszani, vagy amikor az ellenfél vezet. Nekem évekig ez volt az egyik fő erényem és ez most nem jött ki. És tudom, sok válogatott szintű játékos nem érti, miért nem válogatták be végül a 13-ba – ez a válaszom rá, hogy sokszor ennyin múlik, hogy ő ugyanazt a gólmennyiséget meglövi, csak az alsó ház csapatai ellen, míg az erősebb csapatok ellen már nem tudja ugyanezt az átlagot hozni. Fordítva kell lennie ahhoz, hogy be tudj kerülni. Ebben én eddig erős voltam, de most nem ment.

hvg.hu: Kaptál okos mondatokat bárkitől?

MTI / Kovács Tamás

Kiss Gergely: A csapattársaim sokat segítettek, nagyon sok jó mondatot kaptam tőlük, felhívták a figyelmemet arra, mennyi minden van még hátra, mennyi munka vár még ránk, mennyi lehetőségünk van még javítani és mennyire számítanak rám. Arra, hogy megoldom majd azokat a pillanatokat, amikről az előbb beszéltünk. Segített Dénes is, akivel volt két rövid, de nagyon velős beszélgetésem, és nyilván nagyon sokat segítettek a csapatmegbeszélések és a lelki tréningek is. Azt gondoltam, abban bíztam, hogy az amerikai meccs után elindulunk fölfelé. És az olaszok elleni meccs második negyedének végéig ezt is éreztem, hiszen nem kezdtünk rosszul, csak aztán jött egy-két komoly egyéni hiba. Más sportágban ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy jól játszottunk, de egy-két koncentrálási hibából kaptuk a gólokat. Nálunk ez nem szokott előfordulni, Londonban meg mégis. És jellemzően a harmadik negyedben. Döntetlen körüli állásból néhány perc alatt hagytuk elszaladni az eredményt. És ugyan volt még lehetőségünk arra, hogy visszajöjjünk, de mivel nem volt kitűnő a bizonyítvány, nem volt meg az az önbizalom, hogy ezt hogyan csináljuk meg. Küzdöttünk, küzdöttünk, feljöttünk egy gólra, de ott már nem tudtunk hozzátenni.

hvg.hu: Miért nem?

Kiss Gergely: Ilyenkor jön be a múlt mint tényező, hogy sok negatív élmény ért minket Peking óta. 2009, római vb, hosszabbításban kikaptunk a negyeddöntőben, ötödikek lettünk. 2010-ben az Eb-n a fiúk jól játszottak, de végül csak negyedikek lettek, pedig megverték a szerbeket. Aztán jött a sanghaji vb-n az az érthetetlen meccs, amit 3-4 gólos vezetésről buktunk el és végül negyedik helyen végeztünk. Idén, az eindhoveni Eb-n hosszabbításban kaptunk ki az elődöntőben úgy, hogy jól játszottunk. Bronzérmesek lettünk, ami elfogadható, de csalódás, mert nem arany. De örültünk, hogy legalább van egy érmünk. Látszik, hosszabbításos vereségeket szenvedtünk végig, vagyis ott voltunk, de mégse. Ráadásul a hosszabbításos meccsek nagy részén, például a két vb-n a szerbek ellen mi vezettünk, 7-5-ről és 11-7-ről lett döntetlen. És ez nagyon nehéz: elindulsz, aztán visszalöknek, elindulsz, aztán visszalöknek. Ez a lelki folyamat. És most, Londonban, a gyakorlati haszna mellett ezen segített volna sokat lelkileg is a szerbek és a montenegróiak elleni jó eredmény. Mert ha az első két meccsünkből legalább az egyik megvan, más lett volna az egész: eddig kikaptunk, de jó napot kívánunk, ez itt az olimpia, megérkeztünk, tessék tőlünk félni, mert jók vagyunk! Ehelyett az addigi verkli ment: ott vagyunk, aztán kikapunk valahogy. Azt most nem tudom megmondani, hogy mindez ott és akkor többet nyomott-e a kelleténél a latba. Nem tudom, hogy ezek közül egyetlen dolgon múlt-e vagy az összes apróságot össze kell adnunk. De az biztos, hogy ha lett volna egy sikeres három évünk London előtt, valamelyik világversenyt megnyertük volna, kettőn meg döntőt játszunk, akkor ezt a két vereséget lelkileg máshogy tudtuk volna feldolgozni, könnyebb lelki állapotban, eggyel magasabb fokozatban lettünk volna. Úgyhogy ilyen szempontból biztosan számított az a két vereség, matematikailag meg nem, mert a negyeddöntőben meg kellett volna vernünk ezt az amúgy jó olasz csapatot. Mert ilyen minden olimpián volt már, hogy már a korai szakaszban jó csapatot kellett vernünk a jó helyezés érdekében. Sydney-ben ugyanígy két vereségünk volt a csoportban, aztán megvertük azt az olasz válogatottat, amelyikben még Silipóék játszottak. De most mások voltak az előzmények, nem voltak győzelmeink.

hvg.hu: Meddig hitted, hogy ti lehettek a legerősebbek?

Kiss Gergely: Nagyon erősen a románok elleni meccs utáni naptól gondoltam, hogy meglehet az arany. És ez egyre erősödött az angolok és amerikaiak elleni meccsek után. És nem azért, mert nyertünk, hanem mert a csapatkép javulóban volt. És még az olasz meccsen, a harmadik negyed közepéig sem gondoltam, hogy nagy baj lehet, amikor kialakult a 3 gólos vezetésük, akkor is bíztam abban, hogy feljöhetünk. Az utolsó néhány percben volt bennem az, amikor feljöttünk egy gólra, hogy kívülről sem fognak hagyni minket, ötmétereseket kaptunk, emberhátrányt, kontra faultot. De ezeket is magunknak köszönhettük: miért nem mi vezettünk két góllal, akkor nem biztos, hogy ugyanezt engedik. Úgyhogy az olasz meccs harmadik negyedéig bíztam abban, hogy olimpiai bajnokok lehetünk.

hvg.hu: Amikor eldőlt, hogy nem, az milyen volt?

MTI/ Illyés Tibor

Kiss Gergely: Rögtön utána a szétrobbannék és szétvernék magam körül mindent érzés dominált. És az óriási csalódottság. De mivel a harmadik negyedtől kezdve vezettek az olaszok, az az érzés már bennünk volt, hogy itt nem 5-6 góllal nyerünk, meg kell fordítanunk az eredményt, de nem állunk jól. Tehát érzelmileg volt egy előszele ennek, amit meccs közben félretettünk, aztán a meccs után elég hamar előtört. Letargia, fásultság, a vereségbe, a fájdalomba való beletörődés. Tehát az első egy robbanás volt, aztán néhány perccel később az, hogy igen, az elmúlt évek így zajlottak, átéltük már ezt többször és megint ez történt. De ez most rosszabb volt, mert ez az olimpián történt. A legfontosabb versenyen, amire nagyon készültünk. Ezek kavarogtak bennem, és hogy nem tudtuk megmutatni az újoncoknak, milyen hatással van az életükre egy olimpiai győzelem. És hogy utána nem törtem darabokra össze, az a múlt, a korábbi sikereink miatt volt, hogy azért a három aranyérmünk megvan. Összességében hatalmas büszkeség és jó érzés van bennem, amikor erre a fantasztikus 15 éves korszakra gondolok. Ez tartotta bennem annyira a lelket, hogy „csak” nagyon szomorú legyek és ne fussak ki a világból. Meg persze a hozzám legközelebb állóktól és a szurkolóktól érkező vigasztalás, biztatás, és aztán a sok gratuláció az elmaradt arany ellenére is.

hvg.hu: Az 5-8. helyért még játszanotok kellett, hogy szedtétek össze magatokat?

Kiss Gergely: Jó lett volna, ha odaadják az ötödik helyért járó oklevelet és jöhetünk haza. Aztán a csalódottság átment realitásba, hogy nem fogják odaadni és az ötödiknél is vannak rosszabb helyezések. Vagyis nyernünk kell az ausztrálok és a spanyolok ellen. Az ausztrálokkal borzalmasan nehéz mérkőzést játszottunk, végül szenvedve, de nyertünk. A spanyolok szerintem nem hitték, hogy legyőzhetnek bennünket, meg ők Ivan Perez elbúcsúztatásával voltak elfoglalva, emiatt kicsit szentimentálisnak éreztem őket. Miközben egyébként mi is azok voltunk, mert jónéhányan tudtuk, hogy ebben a 13-as összeállításban nem játszunk többet együtt. Úgyhogy mi ott ezért is hajtottunk nagyon, és végül is simán nyertünk. Ez volt a motivációnk, hogy legalább az ötödik hely meglegyen, tartozunk ezzel magunknak, kötelességünk, hogy jól játszunk, ha már annyi szép sikert elértünk együtt. És a szurkolóinknak is tartoztunk azzal, hogy nem kapunk ki még egyszer.

hvg.hu: Azt mondtad, nem játszol többet a válogatottban…

MTI / Kovács Tamás

Kiss Gergely: És most jól érzem így magam. Hogy mi lesz kettő-öt év múlva, azt nem tudom. Csak azt, hogy öt év múlva 40 éves leszek. De amikor az ember azt látja edzésen, hogy erősebb és jobb az állóképessége a fiatalok egy részénél, és jobban lő és jobban lát a pályán, akkor azt gondolja, hogy a magyar válogatottnak mégiscsak a legjobb játékosokból kell állnia. De azt remélem, hogy az odakerülő balkezes fiatalok felnőnek majd a feladathoz. Itt, a Honvédban a csapatkapitányunk, Gergely Pista mondta a csapatmegbeszélésen, hogy azt szeretnénk, ha úgy játszanának a fiatalok, hogy minket ki kell ültetniük a kispadra, mert jobbak nálunk és gyakorlatilag elküldenek minket nyugdíjba. Ezt szeretnénk évek óta átélni és biztos, hogy ha az ifi-bajnokságból olyanok jöttek volna ki, akik a felnőttben egyből legalább egy erős átlagot, megbízható játékot tudnak hozni, akkor a kapitány is könnyebben tudott volna hozzájuk nyúlni.

hvg.hu: Ez itt, a Honvédnál miről szól?

Kiss Gergely: Mindannyian szerettünk volna Budapesten maradni és nyugodt körülmények között játszani, ami most adott. Régi pajtások és fiatal tehetségek alkotják a csapatot, olyan, mintha hétköznap egy baráti klubba jönnék, hétvégén meg majd megpróbálunk szép eredményt elérni. Örömpóló, de vannak sportcélok is, azért fogunk hajtani, hogy az élmezőny után rögtön a középmezőny elején legyünk. A mostani csapatban ez megvan. És egy jó jelzés lehet a külvilágnak, hogy a Honvéd nem zuhant le arra a szintre, hogy a kiesés ellen küzdjön.

hvg.hu: Nem hiányzik majd a rendszeres győzelem?

Kiss Gergely: Biztos furcsa lesz a bajnokesélyesek otthonában esetleg simán kikapni, egyáltalán, nem az aranyéremért küzdeni. De volt már olyan idő, amikor az aranyért küzdöttem és közben nem éreztem magam annyira boldognak, mint kellett volna. Akkor a nyerési kényszer dominált inkább, most meg a játék öröme és szeretete. Tucatnyi BL-sorozatot játszottam már ahhoz, hogy örüljek, most nem kell keddenként és/vagy péntekenként elutazni Grúziába vagy Oroszországba. Hanem otthon lehetek és a saját teraszomon ülve olyan dolgokról tudok kicsit beszélgetni a barátokkal, amikről eddig csak telefonon tudtunk, mert épp külföldön voltam.

hvg.hu: Meglepett Kemény Dénes döntése?

Fülöp Máté

Kiss Gergely: Bárhogy döntött volna, meglepődtem volna, de csak mert tényleg nem tudtam, mire számítsak. Egyrészt nagyon sajnálom, másrészt tudom, nagyon fárasztó tizenhat éven keresztül egy sportág legfontosabb szakmai emberének lenni. Egy klubedzőről azt mondják, négy-hat évig tud ideálisan egy csapattal dolgozni, addig tud újat mondani, addig tud hatni a játékosokra. Egy válogatottnál ez annyiban más, hogy időben kevesebbet kell együtt lenni a játékosokkal, de a tizenhat év az tizenhat év, és ezalatt Dénesnek rengeteget kellett dolgoznia, elsősorban mentálisan, ami rengeteget kivehetett belőle, gondolom, ezért döntött így. Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhattunk, hogy együtt tudtunk egy ilyen aranybetűs korszakot írni. Vele, a társakkal, az orvosokkal, a gyúrókkal és mindenkivel, aki segített nekünk.

hvg.hu: Van olyan, amire azt mondod, azt konkrétan ő rakta hozzád?

Kiss Gergely: Az igazságérzetem sokszor legyőzte a józan eszemet és az érthetetlen dolgokat – egy bírói ítéletet például – sokszor magamra vettem. Dénes sokat javított rajtam, hogy ne törődjek ezekkel a hatásokkal. Aztán sokat segített a nyári kemény munkákkal abban, hogy fizikailag jó állapotban legyek, vagy hogy a védőmunkám jobb legyen. Nyolc, de inkább tizenkét éven át Alexander Sapiccsal vívtam a medencében, aki mindig gólkirály akart lenni, Dénesnek és Benedek Tibinek köszönhetem, hogy följavult az emberfogó képességem.

hvg.hu: Ki az ideális utód?

Kiss Gergely: Összetett kérdés, nehéz az ideális embert kijelölni, hiszen ehhez a poszthoz sok gyakorlat kell, meg intelligencia, ösztönös érzék, és persze szakmai tudás. Szerintem a Vincze Balázs-Benedek Tibi-féle generációból kellene választani, mert ők még játszottak ebben az újfajta vízilabdában és edzőként is van már valamiféle tapasztalatuk: Tibi Dénes mellett szerezte, Balázs pedig a Szeged kispadján. Az ő korosztályukból kellene valaki, aki bírja a sportpolitikai részét is és most bekerülő fiatal generációnak is sokat tud adni szakmailag, és aki megkapja a szükséges bizalmat, hogy négy éven keresztül stressz nélkül dolgozhasson, mert nem baj, ha csak harmadik vagy ötödik lesz a válogatott.