Csapatsportok Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője) 2012. augusztus. 11. 13:05

Kovács Zoltán: A csapatokról

Kellene az a bronz. A csapatnak, az egész olimpiai küldöttségnek, de legfőképpen a magyar kézilabdázásnak. Sokat jelentene a jövőre nézve.

Három csapatunk indult az olimpián, női, férfi vízilabda és férfi kézilabda, ami két szempontból is nagyon jó: egyrészt ez eleve azt jelenti, hogy viszonylag sok sportolóval veszünk részt az olimpián, másrészt meg azért, mert sikeres szereplésük esetén az első naptól az utolsóig biztosan látunk magyarokat.

Két nappal a vége előtt azt hiszem, sokakkal egyetértően mondhatom, hogy többet reméltünk a férfi vízilabdásoktól, véleményem szerint a férfi kézilabdázók erősen túlteljesítették a várakozást, a nők pedig négy közé kerülésükkel a remélt eredményt hozták, az igazi siker azonban  kétségtelenül az érem lett volna.

MTI / Kollányi Péter

Hogy a férfi pólócsapat nem az igazi, azt nem a szerbek elleni meglehetősen sima vereség mutatta, hanem inkább a második meccsünk, amelyiken Montenegrótól kaptunk ki. Már akkor is az a szöveg ment, hogy a pólóverseny a kieséses szakaszban következik, a ki-ki meccseken. Ez igaz, de mi már a Montenegró elleni meccset is ki-ki meccsnek tekintettük, mondván, az első két hely valamelyike kell, hogy elkerüljük a másik csoport nehéz ellenfeleit. Akkor még nem tudtuk, hogy Ausztráliát is nyugodtan strigulázhatjuk a nehezek közé, de ez más kérdés. 

MTI / Kovács Tamás

Csak hát mindenki látta, elsősorban is a csapat tagjai, de főleg Kemény Dénes, hogy vannak olyan bajok is, amelyekkel ott, Londonban nem tudunk mit kezdeni. Az első két harmad után rendszerint az ellenfél ment el, mi pedig kezdhettük a zárkózást. Három meccset nem számítva, folyton az eredmény után rohantunk, és ez apasztja rendesen a lelkierőt. A pontatlanságokért dupla árat fizettünk. Jellemző volt az a mozzanat, amit a sportsajtó az évtized góljaként említ: Szívós Márton lábbal emelte kezére a labdát és belőtte. Parádés volt, csak az a baj, hogy ezt egy rossz passz előzte meg, és a rossz passzokból feltűnően sok volt. Az amerikaiak elleni viszonylag könnyű meccs visszahozta a hitet, hogy akkor most kezdődik mégis az olimpia, de az olaszok ellen ugyanaz történt, mint Szerbia és Montenegró ellen. A látottak alapján reális, hogy az ötödik helyért játszunk. A csapaton egyre nagyobb teher volt a három megnyert olimpia, és lehet, hogy mindenki minket akart megverni, de tény, ami tény: aki reális győzelmi eséllyel szállt ellenünk vízbe, az meg is vert. Az olasz csapat alighanem azért is győzött, mert nagy sztárok játszanak, és egyelőre éhesebbek az olimpiai  győzelemre, mint mi voltunk Londonban. 

A női pólócsapat három fantasztikus meccset játszott, abból kettőt megnyert – Kína és Oroszország ellen -, a harmadikat hosszabbításban elvesztette. Ahogy mentünk egyre előrébb, már komoly remények fogalmazódtak, és ezek reálisak voltak.

Kovács Tamás/MTI

A legnagyobb meglepetést mégiscsak a kézilabda-válogatott szerezte. Hogy ez a társaság bronzmeccset játszhat, arra kevesen fogadtak volna. Túl a svédek elleni meccsen, elmondható, hogy volt esélye a válogatottnak, azt hiszem, több mint előtte remélhettük. Futottunk ugyan az eredmény után, de bizakodhattunk abban, hogy ez a csapat ezen a tornán többször is sikerrel megbirkózott ezzel. Megértem Mocsait, hogy amint a nol.hu-nak nyilatkozta, „borzalmas érzések kavarognak benne”,  mert ennél nehezebb meccset is hoztak a tornán. Izland és Szerbia is volt ennyire erős csapat. Sajnos, hiányoztak Nagy László gólja, és jogos volt a félidőbeli kapuscsere. Soha nem érdemes a bírókkal foglalkozni, de az utolsó két percben két támadófaultot fújtak be ellenünk, ebből az egyik aligha volt jogos, de még ezt is elviseltük volna, mert az ezekből induló svéd támadások közül az egyiket kivédekeztük, viszont döntő pillanatokban két ziccerünket is elhibáztuk. A svéd kapitány, Staffan Olsson is így érezte, amikor úgy nyilatkozott, hogy győzelmükben az is közrejátszott, hogy valamivel több szerencséjük volt, mint nekünk.

Kellene az a bronz. Az csapatnak, az egész olimpiai küldöttségnek, de legfőképpen a magyar kézilabdázásnak. Sokat jelentene a jövőre nézve.

párizsi olimpia 2024

Márton ikrek: Ha az edző eléri a gyerekeknél, hogy higgyenek magukban, az az egész életüket elkíséri

Az egyikük a taekwondo első magyar női világ-, a másikuk olimpiai bajnoka. Egypetéjű ikrekként úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, ugyanúgy gondolkodnak a világ dolgairól, befejezik egymás mondatait. De míg az egyikük taktikus, és néha kicsit talán túl is gondolja a dolgokat, a másikuk csak megy előre, és elsősorban az erejében bízik. Márton Luanával és Vivianával beszélgettünk.