Vízbe száll a Vasas pólócsapata a Bajnokok Ligája címért. Nagyváradon ott lesznek a leghűségesebb szurkolók is, akik mindig, mindenhol ott vannak. Miközben azt is tudják, a vízilabdázók BL-döntőjével egyidejűleg eshet ki a focicsapatuk az NB I-ből. Esélylatolgatás helyett afféle bevezetés következik a "vasasizmus" mélységeibe. Gyerünk, gyerünk, Angyalföld.
Reményteljes formában érkezik a Vasas a nagyváradi Final Fourra. Szóval fórunk lesz, és a reményteli elég kishitű jelző, de hát, az ördög soha sem alszik, és az ördög köztudomásúlag nem vasasos. Igazából kirobbanó, fergeteges, szenzációs, ihletett, eksztatikus formában van a Vasas; pólótörténeti hőskölteményt írva verte ki a Jug Dubrovnikot a BL-ből, és begyűjtötte a magyar bajnoki címet is. Pedig a szezon kezdetekor az okosok nem a Vasast várták az élre, ami igen sok mindent elárul az okosokról, mert épeszű ember mindig és minden körülmények közt a Vasast várja az élre. Ha a felnőtt férfi OB I-ben hét serdületlen kislánnyal, a cserepadon meg a veresegyházi asszonykórussal áll, illetve ül ki a csapat, akkor is. A bajnokságot vagy a Vasas nyeri, vagy elcsalják, ez axióma, menjünk is tovább.
Tehát pazar formában készülünk a Pro Recco elleni elődöntőre. Én például duzzadok az önbizalomtól. Amikor utoljára vettünk részt teljes létszámban nemzetközi kupaelődöntőn, azaz a játékosok és a stáb mellett fotelszurkolásban megfáradt tagjaimat nem kímélve én is tiszteletemet tettem a messzi idegenben (2002. Athén, a Vuliagmeni ellen), akkor nemhogy továbbjutottunk, de azután a KEK-győzelmet is besöpörtük. (Már játszott Varga Dani és Steinmetz Ádám, és még itt tündökölt Madaras, Vári, Varga Tamás, Varga II. Zsolt, Vindisch, Hesz, Székely, Mátyás, kiváló gárda volt, na.) Azóta vagy az elődöntő nem jött össze (ebből következően a döntő sem), vagy ha mégis, akkor az elkísérés maradt el, bár a legutóbbi Vasas-érdekeltségű fájnölfór alkalmával szentül megfogadtuk a Breyerrel (mindenféle Vasas-mérkőzés állandó szpíkerével), hogy megyünk, de végül mégsem voltunk ott Barcelonában, noha azt mondják, hogy ott is létezik egy egészen sikeres piros-kék egyesület. Most azonban, hogy itt rendezik az eseményt a szomszédban, nincs igazolt hiányzás. Ilyenkor menni kell, főleg, hogy az utazóközönség számára az alternatívát Paks jelenti, ahol is az aranylábúak próbálkoznak újabb lépést tenni a bennmaradás érdekében.
Itt kell megjegyeznem, hogy a hazai és az egyetemes vízilabdasport igen sokat köszönhet a magyar futball katasztrofális állapotának, és azon belül a Vasas értékelhetetlen teljesítményének. Így jött létre a földkerekség egyik legkitartóbb, legfanatikusabb szurkolótábora. mert a Vasas-szurkoló az olyan, hogy átszokik, ha az aerobikszakosztály (van) szállítja az eredményeket, akkor oda. Amúgy is figyelemmel kísér minden Vasas-vonatkozást – ez a hivatalos magyarázat szerint annak köszönhető, hogy a klub egyetlen, nagy család, ami persze úgy marhaság, ahogy van. Nem állíthatom, hogy valamennyi rokonomat büszkén kitenném a kirakatba, de egy átlagos hétvégi derbi közönségén végigpásztázva, vagy számba véve a klubház körül sertepertélőket, ezt finoman szólva is túlzásnak érzem. Akad elég gond a vérségi kötelékekkel így is, nem áll szándékomban a rokonságba bárkit befogadni. Például a nácijainkat, mert bármennyire is mókás és egyben szívfacsaró, de a Vasas is rendelkezik saját, külön bejáratú nácikkal, akik a vas- és fémmunkások alapvetően szocdem indíttatású klubalapítását is Turánból meg a fajelméletből vezetik le. Azt tapintatból nem közöljük házi nácijainkkal, hogy a legnagyobb legenda, a Fáy utcai kopottas létesítmény (a. m. romhalmaz) névadója, az általuk is rajongva tisztelt Rudi bácsi, vagyis Illovszky Rudolf, akkora kommunista volt, mint ide Vlagyivosztok, ráadásul az MTK-ból érkezett, mikor a kék-fehéreket a zsidótörvények következtében szétzavarták.
Nem család ez, de nem is falka.
A drukkerlétet a sokaságban való föloldódás, a csordaszellem sem magyarázhatja mifelénk. A pólót tekintve a Vasas-tábor rettegetnek számít ugyan, de egy forradalom vagy akár tévéostrom tömegbázisát nem a Vasas-hívek fogják képezni. Én minden osztályban egyedül voltam Vasas-szurkoló, ami azt jelentette, hogy kétszer annyit kellett verekedni a klubszínek becsületéért. Nem egyszerű lelki torzulás nélkül megúszni. A megfejtés errefelé keresendő.
Vasasosnak lenni különös pszichés elváltozás; az ember a jónak és a szépnek egy új minőségét piros-kékben véli fölfedezni. Nehéz, mondjuk, a szépség fogalmát annyira kitágítani, hogy abba a női kézilabda is beleférjen, mégis minden valamirevaló angyalföldi és tiszteletbeli angyalföldi esztétikai kategóriaként gondol Sterbinszkyékre. ’82-ben volt, hogy a kézilabdázók megnyerték a BEK-et, a vébé ezüstérmes magyar válogatott 16-os keretéből kilencet a Vasas adott, és gyerek voltam még, de párbajkihívásként értékeltem volna, ha azt feltételezik, hogy nem tudom ki az a Gódorné vagy a Rácz Marianne.
De a vízilabda népszerűségét nem a legújabb sikerszéria adja, aki vasasos, az egyben vízilabdázó is, még akkor is, ha különben belefullad a medencébe. Ez identitáskérdés. Szintén gyerekkoromból dereng föl a csapófaragóbudavárikenéz, de a mostani aranykor előtti legutolsó bajnokcsapat képét is hurcolom magammal Nemessel, Petőváryval, Polacikkal. Mészáros meg svédcsavarból egyszer akkorát akasztott a Dózsának, hogy arra még most is felébredek, és ilyenkor roppant dühös vagyok, hogy nem álmodtam tovább legalább az ismétlésig.
A vízilabda amúgy is klassz sport, nincsen annál kellemesebb élmény, mikor kánikulában az úri közönség a strandolást megszakítva sörrel vagy koktélokkal a kezében csodálja a férfias küzdelmet. Teljesen logikus, hogy a pólót mínusz tíz fokban közepesen hangulattalan hodályokban játsszák. Persze az is igaz, hogy nem mindig követhető, hogy a vízben mi történik, én például nagyot hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig értem, mikor fújnak kontra faultot, de legalább nem csinálok úgy, ellentétben az emberi populáció három különös részhalmazával: azokkal, aki a szabályt alkották, azokkal, akik alkalmazzák és Gerendás Györggyel. Az előbbi kettővel szemben az utóbbi egyszemélyes társulat, ráadásul ezt heves gesztusokkal hozza a külvilág tudomására. Komolyan sajnálom, hogy az Eger nincs itt Váradon.
Ellenben a Vasassal, amelyik nem csupán velem egészül ki, de egyből három alakulatban is jelen lesz. A Pro Reccot erősíti a nálunk három szezont lehúzó Madaras, és az egy idényt nálunk töltő Kásás. (A Vasas akkor egyszer rendezett nagybevásárlást, alaposan megerősítették a keretet, a srácok kiosztottak meccsenként több száz autogramot, és nem nyertek semmit.) Primorje Rijekában tündököl a Varga-testvérpár, egyedül a Mladost Zagrebben nincs vasasos, de az ő nem várt, esetleges sikerükre, majd kitalálunk valami magyarázatot, azt persze nem kéne magyarázni, ha Nagy Viktorostul, Steinmetz-fivérestül, Brguljanostul, Boskovicostul, Kiss Gergőstül, az észrevétlenül parádés játékossá érő Katonástul, Vörösöstül és Vámosostul diadalmaskodnánk, de ha máshogy, hát, az se tragédia, mert ismétlem, majd megindokoljuk valahogy, mert ahhoz, hogy az utazásnak értelme legyen, a Vasasnak nyernie kell.
Nem mintha ne lenne értelme, ha egyébként semmi értelme sincs, és ezt csak az tudja, aki már hallgatta végig Lengyelországon áthaladva a Schiffert, aki akkor még nem volt képviselő, viszont pontosan olyan volt, mint most, a húgát meg egyszer majdnem kiraktam valami litván erdő közepén, és ezt a fiatalkori mulasztásomat, hogy tudniillik végül a kocsiból való kiszállítás elmaradt, többen számon kérték már rajtam. Vagy azt el tudja képzelni bárki is, hogy féltucat ember elmegy Luxemburgig egy focimeccsért, és a helyiek csodálkozó tekintetétől övezve bevonul egy kuplerájba, hogy jöttünk szurkolni, és itt fogunk lakni? A Breyernek ugyanis sikerült ott szállást foglalnia. Igen, ő a Vasas hangosbemondója, és annak a nagyon kevésnek az egyike, aki az ember életében tényleges barátként adatik, és vele beszéltük meg 2008-ban, hogy megyünk a négyesdöntőre, ami aztán valamiért kihagytunk, no, nem baj majd jövőre – mondtuk, de nem lett jövőre, mert egy éven belül, negyvenöt évesen a Breyer meghalt, és ez még a piros-kéket is fakóbbá tette, és februárban hunyt el Rusorán Péter is, az egyetlen, aki edzőként BEK-győzelemre vezette a Vasast. A mai és a holnapi nap valamennyi gólját az emléküknek ajánlom. Egyszerű dolgom van, nem nekem kell belőnöm.
Garantáltan elfogult összegzéssel folytatjuk vasárnap.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
