Győzike Megnézik őket, tehát szükség van rájuk?

Sztár az, aki megváltoztatja a világot és a kulturális normarendszert, akit követően semmi sem olyan már, mint előtte – mondja az esztéta György Péter a Médiakutató által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. Sztár az, akinek az utcán belebámulnak a képébe – mondja a Story magazin főszerkesztője, Ómolnár Miklós.

A hazai sztárkultuszról lesüt, hogy valami nem stimmel vele. És ez nem azt jelenti, hogy más országok sztárkultusza kifogástalan, csupán azt, hogy a hazai sztárgyárok által előállított karakterek látványosan fajsúlytalan figurák. Sztárnak végeredményben csak előállítóik nevezik őket, a távolságtartóbb média szívesebben nevezi őket celebnek. Ez egyébként találóbb is: celeb az, akit felismernek, de nem okvetlenül rajonganak érte, s egy celebnek értenie sem kell semmihez. Egy valóságshow-ból ismert celeb már azzal is ismertté válik, ha minden nap kamera előtt megfürdik, ha pedig pár mosdást kihagy, talán méginkább híre megy.

John Lennon és II. János Pál pápa sztár, csakúgy, mint Nelson Mandela – mondta György Péter. A magyar celebek abban is különböznek a világhírű társaiktól, hogy még a közönség is mást vár tőlük. Megközelíthetetlenség és rejtelmesség helyett azt, hogy a közértben összefussanak velük - magyarázza Ómolnár. Talán ezért neveznek sztároknak előszeretettel senkiket. 

Ómolnár, a hazai "bulvárpápa" a beszélgetés során annak a förtelmes emberi szokásnak is hódol, hogy személyes tárgyú telefonbeszélgetéseit kibeszéli. A jelenetben ő a jó szerkesztő, aki feltelefonálja a pápaszemes írót, ugyan, írjon már tárcákat a Storyba. S mikor Esterházy Péter (ő volna a megkörnyékezett értelmiségi) ezt visszautasítja, a bölcs főszerkesztő szembesíti őt azzal, hogy pedig bizony az oly kedvelt Jiři Menzel is a kinti Storyban publikál. Ómolnár a kerek asztalnál jelen nem lévő Esterházy Péter hebegését próbálja visszaadni, sarokba szorított írónk ezek szerint csak őzött, amikor Ómolnár szembesítette őt azzal, hogy csehországi sorstársa – ellentétben ővele - bizony publikál a cseh Story magazinban.

Ómolnár persze elmulasztja kiemelni, hogy a cseh kiadvány leginkább csak nevében hasonlít a magyar "laptársához". Azt sugallni pedig szimpla csúsztatás, hogy Esterházy ódzkodása miatt muszáj a magyar magazinoknak (például) szerencsétlen Kiszel Tündével foglalkoznia. Nem E. P. miatt nincsenek rendes cikkek a magyar bulvársajtóban. És bár Ómolnár magas lóról beszélve próbálja osztani az igét, arról sincs szó szerencsére, hogy Esterházynak volna szüksége a Story-megjelenésekre. Szerencsére E. P. esetében nem az elefántcsonttoronyban élő, elhanyagolt értelmiségi húzódozásáról van szó. (Ha azt akarjuk tudni, ki az ismertebb, érdemes Esterházy nevét beírni a Google-ba. Aztán meg Ómolnárét.)

A televíziók előállítanak egy adag idiotizmust, amiből önök másnap pénzt csinálnak - mondta a főszerkesztőnek a tanszékvezető. A moralitás nem gőg, hanem egyszerűen annak a kérdése, hogy ember ember általi kizsákmányolása elítélendő, főképp, ha ez a személyisége egészének az elhasználásával jár együtt - merengett a tömegkultúra természetén az esztéta.

A Story és a Best Magazin (meg a Story Tv) főszerkesztője ugyanazzal a tévedhetetlenséggel érvel a megélhetését biztosító celebrendszer fennmaradása mellett, mint annak idején a valóságshow-kat készítő programszerkesztők és producerek. Az emberek ezeket megnézik, tehát szükségük van rá, mondják. Ha pedig szükségük van rá, az csakis üdvös dolog lehet – sugalmazták a kereskedelmi tévék vezetői. Pedig érdemes volna néha a károgó vészmadarakra is figyelniük, azok jövendölései ugyanis sorra bebizonyosodnak. A Big Brother című sorozat első hazai nyertese például előttünk emelkedett a csúcsra, majd zuhant annál is sokkal mélyebbre, mint ahol korábban volt.

Ómolnár szerint cirkusz, és mesék kellenek a népnek, és akárhogyan is vesszük, a tömegszórakoztatás módszerei az elmúlt évezredekben igenis finomodtak. Igaza lehet. Oroszlánok helyett ma csak kiszavazás van, ha pedig valamibe beleköthetünk, akkor már inkább - mondjuk - a profi boksznál lehetne kezdeni.

De mégis, elnézve a kibeszélő műsorokban egymás ellen hergelt suhancokat, meg a szerepüket véresen komolyan vevő ostoba celebeket, látható, hogy a kereskedelmi celebgyártás méltatlan helyzetbe hoz másokat, méltatlan helyzetbe hoz bennünket, meg a gyerekeinket is, akiknek biztosan senki nem azt a sorsot szánja, hogy Győzikét tekintsék mintának. Márpedig soakn őt tekintik, ez már csak így van. Ómolnár szerint a kereskedelmi televíziózásba (ha csak kábelszinten is) még Palya Bea is belefér, ami bizonyíték arra, hogy még nem ment el az eszünk. Na, erre azért ne vegyünk mérget.

(Médiakutató, 2008/1)

Schmidt Ferenc