A spanyol szocialisták és a klérus viszonya mindig is ellenérzésekkel volt terhelve. A baloldali párt a puccsista Franco rezsimjének feltétlen támogatóját látta a katolikus egyházban, míg az az egyházellenes anarchista és kommunista „terrorista” baloldal örökösének tekinti a szocialista pártot. A spanyol polgárháború legalábbis ideológiai szinten nem könnyen akar véget érni. A kollektív nemzeti megbékélés mintaállamának tekintett Spanyolországban is le kell játszani a megúszni vágyott játszmákat. Felipe Gonzales gyöngédebben, míg a 2004-ben hatalomra kerülő Zapatero kormányfő határozottan laicizálni akarja az államot, nem utolsósorban maradéktalanul ki kívánja elégíteni baloldali szavazói igényeit. Az egyneműek együttélésének vagy az abortusznak az „európai átlagnál” (ilyen persze nincs) jóval liberálisabb szabályozását
mereven elutasítja a spanyol klérus. A közvélemény-kutatások viszont azt mutatják,
a spanyol társadalom támogatja a változásokat, vagy legalábbis nem berzenkedik miattuk.A
Christ in der Gegenwart német katolikus hetilap novemberi cikkét idézi
a müncheni Mérleg, amely felteszi a kérdést: mit kezdjenek a spanyol keresztények a polgárháború emlékezetével? A spanyol egyház a Vatikán támogatásával mindenesetre harcos választ adott, mert a köztársasági milicisták 498 katolikus – püspök, pap, szerzetes és laikus hívő – áldozatának („a vértanúknak”) boldoggá avatása a római Szent Péter téren az egyház történetében is szokatlan. Szükség törvényt bont? A madridi kormány se sokat lacafacázott, és megfenyegette az egyházat, hogy elesik minden támogatástól, ha nem tünteti el épületeiből a francóista szimbólumokat. A klérus egyenesen egyházüldözést kiált, sokak szerint ez csak olaj a tűzre. Az sem fér többeknek a begyébe, hogy az egyház a kommunisták és a katolikusok harcának tekinti a polgárháborút.
A spanyol papság sem egységes azonban a múlt megítélésében; a baszkok például nehezményezik, hogy a köztársaságiak meggyilkolt 18 baszkföldi paptól az egyház máig megtagadja temetés szentségét. Bár a Vatikán is igyekezett a tömeges akció politikai élét legalább színleg elvenni, nehezen tekinthető véletlennek, hogy a köztársasági áldozatok nincsenek a boldoggá avatottak között. Egy bázismozgalmakból álló keresztény hálózat nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a spanyol püspöki kart, mert szemet hunyt Francóék gaztettei fölött. Ricardo Blázquez bilbaói püspök megtette ezt, s ez azért is fontos, mert ő a Spanyol Püspöki Konferencia elnöke.
(Mérleg, 2007/4)