Shake life-style.hu 2012. január. 22. 09:10

Hello Kitty étterem nyílt Pekingben

A masnis, száj nélküli, világszerte népszerű fehér rajzfilmcica szolgált témájául egy újonnan nyílt vendéglátóipari...

A masnis, száj nélküli, világszerte népszerű fehér rajzfilmcica szolgált témájául egy újonnan nyílt vendéglátóipari egységnek a kínai fővárosban, és ahogy azt sejteni lehetett, óriási sikerrel robbant be. A China Daily híradása szerint nagyjából csak akkor nincs tele, amikor zárva van, ezért előre kell helyet foglalni a rózsaszín mennyországban.

A fotók alapján pedig valóban minden az említett szín valamelyik árnyalatában tetszeleg, asztalterítőtől a tapétáig, ülőgarnitúrától a mennyezetig, állítólag este még a lámpák fénye is rózsásan áramlik szét.

Ha valaki enni szeretne a Hello Kitty Dreams Restaurantban, körülbelül hatezer forintnak megfelelő összeget kell kicsengetnie. Azt nem tudtuk megfejteni, hogy ebbe az ebéd ára is benne foglaltatik-e vagy sem, mindenesetre van egy tippünk, hogy ha az utóbbi forog fenn, még akkor is állandóan tömve lenne a hely. Ami érthető: ez az első Kitty-témájú étkezde Kínában.

Ez pedig egy könnyű desszert, amit kaphat az a szerencsés, akinek sikerült beverekednie magát a helyszínre - a macskafej mindenhonnan támad.

(Forrás: China Daily)

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.